Csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek áfáját a válság idejére!

A 4K! szerint rendkívüli, ideiglenes intézkedéseket kell bevezetni a válság idejére a szociális feszültség enyhítésére. Magyarországon robbanásveszélyes helyzet jött létre a kormány gazdagokat támogató politikája és a világgazdasági válság miatt. Ma már tömegek tudják nehezen kielégíteni az alapvető szükségleteiket, és négy millióan élnek létminimum alatt.
A szociális válság robbanással fenyeget

„Az országban a világgazdasági válság és a kormány gazdagokat támogató intézkedései miatt szociális válság alakult ki, amely mostanra robbanással fenyeget” – mondta Istvánffy András, a 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom elnöke. A 4K! szerint a kormánynak azonnali válságenyhítő intézkedéseket kellene bevezetnie a feszültség csökkentése érdekében.
A 4K! szolidaritását fejezi ki a mozgáskorlátozottak demonstrációjával

A 4K! szolidaritását fejezi ki a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége demonstrációjával. A MEOSZ július elsején vasárnap 2-kor tart tüntetést a Hősök terén, majd ez után öt napon keresztül folyamatosan demonstrál a téren, ahol többen éhségsztrájkot kezdenek.
A 4K! álláspontja szerint a mozgáskorlátozottak egy újabb olyan csoport, ami áldozatul esett a kormánynak az elemi társadalmi szolidaritást felmondó politikájának.
Nagy András beszéde a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt

(Fotó: Járdány Bence)
Kedves Barátaim!
Holnap hatályba lép az új Munka törvénykönyve, ami tovább szűkíti a munkavállalók jogait és még kiszolgáltatottabbá, még kizsákmányolhatóbbá teszi a dolgozókat. Én azonban azokról szeretnék néhány szót szólni, akiket sem a régi, sem az új Munka törvénykönyve nem véd. Azokról, akik fizetésük egy részét vagy egészét zsebbe kapják. Akiket a munkáltatójuk bejelentés nélkül dolgoztat.
Vissza a feladónak, vissza Matolcsynak! – Flash mob a kiszolgáltatottság ellen
A 4K!, a Szolidaritás és az LMP közös flash mobot tart 2012. június 30-án szombat, délután 3 órakor a József Nádor téren a Gazdasági Minisztériumnál.
Júliusban hatályba lép a munka új törvénykönyve, amely napszámosokká fokozza le a dolgozókat, és életbe lép a telekommunikációs adó, ami ismét a közembereket sarcolja meg. Eközben a parlament előtt van már a jövő évi költségvetés, ami újabb megszorításokat tartalmaz. A háttérben serényen dolgozik a Közgép-fejlesztési minisztérium…
Mi nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy közös hazánkban a szegények még szegényebbek, a gazdagok pedig még gazdagabbak legyenek!