Baloldali, és ez már angliai időszakom alatt is bejött nekem, hogy korábbi "baloldaliságomról" ne is beszéljünk,

A Hazámért, ahol mindenkinek lehet egy álma, egy jobb, emberibb, demokratikus világról. Ahol összefogás van, nem széthúzás. Ahol nem uralkodnak felettünk, hanem bennünket szolgálnak.

Amikor a Nyugati téri párnacsatáról hallottam, gondoltam, jópofa srácok. Amikor szellemjárást szerveztek a Sándor palota elé, már jelentkeztem, hogy részt veszek. Amikor október 23-án Istvánffy András beszédet mondott a tüntetésen, egyre jobban figyeltem rájuk. Amikor meghirdették a párttá alakulást, jelentkeztem, hogy segítsek a programalakításban.

A demokráciáért, hogy ne kelljen sunyítva élni, újból.

Regisztráltam a pártba és részt vettem néhány rendezvényükön: nagyon sok érdekes, izgalmas, tettre kész, intelligens embert ismertem meg, akik a szabadidejükben nagyon sokat dolgoznak azon, hogy a 4K! a 2014-es választáson meghatározó parlamenti erő legyen.
Csak így tovább 4K! 

Mert elegem van a megosztásból.

4K! az a szervezett egység jelenleg, amely képes lenne kezelhető alternatívát nyújtani az embereknek és benne elsősorban a fiataloknak a megújulásra! Érzékeltem, hogy igen ezek a fiatalok komolyan is gondolják a Fidesz leváltását és nem csak szavakkal tesznek ellene döntöttem: a tapasztalatom és tudásom átadva segítem őket!

A teljes politikai cserét, a megszorítások felfüggesztését, a múlttal való szembenézést fontosnak tartom, de nem akarok bűnbakokat. Nagyon örülök, hogy szociáldemokrata párt kívánunk lenni és remélem, ezen belül jut hely a keresztyén szocializmusnak is!

Régóta tudom, hogy rossz irányba mennek a dolgok, s hiába élénk az érdeklődésem a közéleti dolgok iránt, csak az elégedetlenségig jutottam. A 4K! párttá alakulásának bejelentésekor azt éreztem, hogy mostantól tenni is tudok valamit azért, hogy visszatereljük ezt a gyönyörű országot az igazságos fejlődés útjára.

Sokakkal ellentétben én nem kerestem a helyem. Tudom, az én helyem a baloldalon van. Amikor olvastam a 4K! terveiről , gondolatairól, úgy éreztem (és ez így van ma is) ugyanazon az oldalon állunk.