Rárontott a fiatalokra a Fiatal Demokraták Szövetsége

2012. december 6.

A 4K! szerint felháborító és elfogadhatatlan a kormány döntése, amely a jelenlegi 65 000 helyett jövőre csupán 10 480 diák nyerhet felvételt állami finanszírozású helyre a magyar felsőoktatásban. A kimaradók pedig - akik a felvételi előtt nem tudták fizetni a különórákat, a magántanárt, a nyelviskolát, a felvételi előkészítőt - Európa egyik legdrágább tandíjával szembesülhetnek.

"Végtelenül cinikus, hogy az a párt lehetetleníti el a fiatalok jövőjét, amely 2008-ban még népszavazást rendezett a tandíj ellen, és amely Fiatal Demokraták Szövetségének meri nevezni magát" - mondta Istvánffy András, a 4K! elnöke. "A kormány egy teljes generációt lehetetlenít el a szakképzés után a felsőoktatás kiüresítésével, ezzel folytatva a fiatalok elűzését az országból" - tette hozzá Istvánffy.

A földbárókat védi az új földtörvény

2012. december 3.

A 4K! szerint a Fidesz földtörvénye nem a magyar gazdákat, hanem az oligarchákat védi. Az új törvény, amit Orbán Viktor állítása szerint a külföldiek földvásárlásának megakadályozására hoznak, valójában csupán a jelenlegi földbárók hatalmát konzerválja. A patrióta szociáldemokrata párt ezért tiltakozik az ellen, hogy ezt az új földtörvényt a Fidesz 2/3-os, sarkalatos törvényként fogadja el.

A tervezet szerint jövő nyártól csak az vehet földet, aki a falu 20 km-es körzetében lakik, illetve ott is legalább 3 éve él. Azt azonban nem tudni, hogy hogyan lesz majd a falvakban élő elszegényedő lakosságnak egyáltalán pénze arra, hogy termőföldet vásároljon.

Kitelepülések a héten

2012. december 3.

A héten az alábbi helyeken találsz minket délután 4-től 7-ig és csatlakozhatsz a BKV-privatizáció elleni tiltakozáshoz:

december 4. (kedd) - Keleti pályaudvar / Baross tér

december 5.. (szerda) -  Határ úti metrómegálló

december 6. (csütörtök) - Blaha Lujza tér

Találkozzunk személyesen vagy támogasd a tiltakozást online!

Aláírásgyűjtés a BKV-privatizáció ellen

2012. december 2.

A héten két budapesti helyszínen volt lehetőség tiltakozni a BKV-privatizációja ellen, nagyon sokan meg is tették.
Csatlakozz a tiltakozáshoz online!

Válasz Mesterházy Attila ajánlatára

2012. december 1.

Tisztelt Mesterházy Attila!

Ön az MSZP nevében ajánlatot tett több más párt mellett a 4K!-nak is arra, hogy alakítsunk ki közös választási programot 19 szakpolitikai területen, majd a programalkotás lezárása után folytassunk közös regisztrációs kampányt, végül közös egyéni jelöltekkel és listával vágjunk neki a választásoknak.

Az Orbán által kreált választási törvény valóban arra kényszeríti a köztársaság iránt elkötelezett erőket, hogy még a választások előtt megállapodást kössenek egymással.