Egy nappal az önkormányzati választás előtt sokan úgy vannak vele, hogy ennek a választásnak nincs különösebb jelentősége. Fölösleges macera az egész, amitől úgy sem változik semmi érdemben.

Mindannyian, akik a rendszerkritikus erők szövetségében, a 4K! és az LMP szövetségében becsülettel és tisztességgel végigcsináltuk az elmúlt hónapok munkáját, sokszor találkoztunk ezzel a véleménnyel.

Országszerte sok emberrel beszélgettünk az utcákon, sok emberhez csöngettünk be, és azt tapasztaltuk, hogy ebben a pillanatban, fogalmazzunk úgy finoman, nem izzik a levegő az elektromosságtól.

Az országban összességében rosszul állnak a dolgok, az emberek életében nem festenek jól a kilátások, és az sem látszik, hogy a holnapi nap sok mindent változtatna ezen.

Olyan pillanatban vagyunk, amikor, úgy tűnik, nincs sok előrelépés, egy helyben állnak a dolgok.

Olyan pillanatban, amikor úgy tűnik, hogy az ember hiába végezte el becsülettel a munkáját, nagyjából ugyanott fog tartani, ahol előtte volt. Amikor úgy látszik, hogy az a nagy változás, amit várunk, még nincs itt a következő utcasarkon.

Pedig azt gondolnánk, hogy nem akarunk mi olyan sokat.

Csak annyit akarunk, hogy minden embert emberként kezeljenek, senkitől se vegyék el az emberi méltóságot Magyarországon.

Csak annyit akarunk, hogy mindenkinek legyen esélye tisztességesen boldogulni a hazájában.

Annyit akarunk, hogy ne haramiák üljenek a közvagyonon. És hogy azok alkalmasságát, akik mások sorsáról döntenek, ne gátlástalanságban mérjék.

Annyit akarunk, hogy a hétköznapi emberek életét érintő sorsdöntő kérdésekben ne dönthessenek az ő fejük fölött.

Nem tűnik ez olyan soknak.

Azt gondolnánk, ez a normális, a magától értetődő, mindenki számára.

Ebben a pillanatban mégis úgy tűnik, hogy ezek a maguktól értetődő értékek kisebbségben maradnak a mai Magyarországon. És akik hatalmon vannak, az ellenkezőjüket fogják megvalósítani a következő években is.

Ilyen helyzetben, amikor valaki kisebbségben találja magát az elveivel, az emberek általában háromféleképpen reagálnak.

Az első a megadás. Vannak, akik ilyen helyzetben jobbnak látják feladni az elveiket. Ő szerintük ilyen helyzetben ki kell hátrálni az értékek mögül, taktikusan alkalmazkodni kell, el kell felejteni mindent, ami nem hozott azonnali eredményt, és szépen menni kell a pillanatnyi többséggel. Mindannyian ismerünk ilyen embereket, akik az elmúlt években ezt az utat választották.

A másik reakció a hátralépés. Vannak emberek, akik ha kisebbségben találják magukat az elveikkel, jobbnak látják visszahúzódni. Nem kell a bajt keresni, jobb csendben lenni. Ha nem nekünk áll a zászló, akkor nem kell ugrálni. Nem kell persze megtagadni azt, amiben hiszünk, de ami nem megy, azt nem kell erőltetni.

És a harmadik reakció a kitartás. Vannak, akik nem adják fel. Vannak emberek, akik nem csak akkor hisznek valamiben, ha többség is hisz benne. Ők a széllel szemben is kitartanak.  Ők akkor is megteszik, amit a meggyőződésük diktál, ha nem vezet azonnal látványos eredményre. Ők úgy gondolják, hogy igenis számít.

Olyan vidékén élünk a Földnek, ahol ez a fajta makacsság a hétköznapi emberek virtusa. Az emberek Közép-Európában sokszor voltak kénytelenek  átélni, hogy olyan rendszerek működnek a fejük fölött, amibe nincsen beleszólásuk, és amik rossz irányba viszik az országot.

Ezekben a helyzetekben mindig voltak sokan, akik kitartottak és nem adták fel. Akik olyan pillanatokban, amikor minden érték a feje tetejére állt, és tort ült a cinizmus és az embertelenség, azt mondták, igenis számít megtenni, amit az erőm és a lehetőségeim szerint megtehetek.

Az egyetlen ok, ami miatt még áll ez az ország, amit annyi rablóbanda végigrabolt, az az, hogy az elmúlt évszázadokban mindig voltak olyanok, akik azt mondták, hogy igenis, minden kis pozitív tett számít.

Ez az igazi magyar virtus, ez a makacsság, amit összefoglalhatunk ebben két szóban: igenis számít.

Vasárnap erre kell emlékeznünk.

Vasárnap ott lesznek azok, akik még többet akarnak elvenni a hétköznapi emberektől.

Ott lesznek Orbán szolgái, akik könyörtelen osztályharcot folytatnak, felülről lefelé irányuló osztályharcot az egyszerű dolgozó emberek ellen. Szerintük ez az ország csak a kiváltságos keveseké.

A régi baloldal évekkel ezelőtt meghirdette a totális megújulást. A nagy megújulástól előbb fortyogni kezdett, majd egyre nagyobb köd lett, amiben egy idő semmit nem lehetett látni. Aztán a ködből végül kibontakozott egy figura. Egy alak, aki nem a megújulás, hanem maga a múlt, a húsz évvel ezelőtti múlt, az múlt, aminek a meghaladását eddig buzgón ígérgették.

A régi baloldal ismét a megszorítások és az igazságtalanság apostolát veti be, egy bukott, de fanatikus ideológia papját, egy olyan dogmatikus ideológiának a papját, amely a nagytőke érdekeit a hétköznapi emberek boldogulása elé helyezi, és ami már sikeresen összehozott egy világgazdasági válságot.

A hétköznapi embereket ezen a választáson csak a 4K! és az LMP szövetsége képviseli.

Akik odafent vannak, azt akarják, hogy legyints a választásra. Azért, mert csak egy mindent legyűrő úthengert látsz, mert a médiából ömlik rád, hogy már előre eldőlt a választás eredménye, vagy mert csak egymással játszmázó futóbolondokat látsz.

Ha azonban el tudod képzelni, hogy milyen lenne ez az ország normálisan, ha valahol érzed, hogy ez az ország igenis lehetne élhető, akkor azt kell mondanod, hogy ez a mostani vasárnap is számít.

Számít elmenni szavazni, hiába próbálnak meggyőzni arról, hogy a szavazatod nem ér semmit, mert már előre eldőlt minden.

Igenis számít, hogy a meggyőződésed szerint szavazz, és ne a rossz és a rosszabb között válogatva.

A kisebb szarral nem lehet felszedni a nagyobbat.