Váratlanul két nap alatt bejegyezték a 4K!-t

2013. július 11.

Miután a 4K! – Negyedik Köztársaság Mozgalom hétfőn beadta a szükséges papírokat, a bíróság két nap alatt első fokon bejegyezte a pártot.

"Nehéz nem összefüggést látni a váratlan sietség, és a tiltakozó demonstráció, illetve az ügyre irányuló médiafigyelem között" - mondta dr. Salha Omár, a 4K! alelnöke. "Nonszensz, hogy ma Magyarországon csak utcai nyomásgyakorlással lehet elérni egy új párt bejegyzését" - tette hozzá.

A párt alakuló gyűlésének harmadik megismételtetése után a 4K! tiltakozó demonstrációt tartott a Fővárosi Törvényszék előtt. A tüntetés után Salha Omár a Fővárosi Törvényszék elnökétől az ügy elhúzásának kivizsgálását kérte. Ezután a bíróság szokatlanul gyors eljárásban, az iratok benyújtásától számított két nap alatt meghozta a 4K! bejegyzéséről szóló határozatot.


Az első fokú bejegyzéssel azonban a 4K! ügye még mindig csak ott tart, ahol tavaly novemberben tartott: akkor az ügyészség megtámadta a bejegyzést.

"Bízunk benne, hogy ezúttal az ügyészség nem fedez fel számára kifogásolható dolgokat az alapszabályunkban, és a nyár végére jogerőre emelkedik az új párt bejegyzése" - mondta Salha Omár.

"A háromszor megismételtetett alakuló kongresszus, a hatodik hiánypótlási felhívás és több mint egy évnyi procedúra után jó lenne, ha a bíróság pontot tudna tenni végre az ügyre. Abszurd, hogy ekkora dráma legyen Magyarországon egy új párt bejegyzése" - tette hozzá a 4K! alelnöke.

A kivételesen hosszú eljárás során a Fővárosi Törvényszék többször olyan indokkal kötelezte hiánypótlásra a szervezetet, amelynek jogi megalapozottságát a 4K! vitatta, de teljesítette azokat.

Egyetértesz? Támogasd a 4K!-t vagy csatlakozz hozzánk!