Demonstrált a 4K! a szabad pártalakításért

2013. június 27.


Rövid demonstrációt tartott a 4K! - Negyedik Köztársaság Mozgalom a Fővárosi Törvényszék előtt, tiltakozásul a több mint egy éve húzódó, bejegyzési eljárás ellen, amely során a bíróság újabb és újabb indokokkal utasítja el az ellenzéki párt bejegyzését. A demonstráción Salha Omár a 4K! alelnöke levelet nyújtott be a Fővárosi Törvényszék elnökének.

"Arra kérjük a Fővárosi Törvényszék elnökét, hogy vizsgálja ki azokat az okokat amelyek az eljárás elhúzódása mögött állnak, és biztosítsa azt, hogy az olyan alapvető jogok, mint az egyesülési jog gyakorlása, nem ütközik ellenállásba a bíróságok részéről. Ha nem lehet új pártokat alakítani, ha nincs lehetőség a jelenlegi rendszert demokratikusan megváltoztatni, annak beláthatatlan következményei lehetnek" - mondta a demonstráción Salha Omár a 4K! alelnöke.

"Több mint egy éve húzódik a 4K! bejegyzési eljárása, amely során már hat hiánypótlási felhívásnak tettünk eleget, és háromszor megismételtük az alakuló kongresszusunkat. Mégis újabb hibákat vélnek felfedezni. Hiába állítanak azonban adminisztratív akadályokat elénk, a 4K! működik, és meg fogja találni a módját annak, hogy képviselje a politikáját" - tette hozzá Salha Omár.


A 4K!-t a 2012. április 28-i alakuló kongresszusa után fél éves procedúrával, több hiánypótlás kérés után, első fokon 2012 novemberében jegyezte be pártként a bíróság. Annak ellenére, hogy a párt működése azóta is folyamatos, az első fokú határozatot az ügyészség megtámadta, majd a másodfokú bíróság határozata nyomán újraindult az eljárás.

Mint ismeretes, a 4K! mellett eddig sem a PM-et, sem Bajnai új pártját, sem a Kétfarkú Kutya Pártot nem sikerült bejegyezni, mindegyiket az alakuló közgyűlésük megismétlésére kötelezte a bíróság. Ezek közül a 4K! ügye húzódik a legrégebben.

További fotókért kattints a fenti képre vagy ide.

 

Egyetértesz? Támogasd a 4K!-t vagy csatlakozz hozzánk!