« 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 »
Jul
24
2010

Kedden grundfoci visszavágó!

Két héttel ezelőtt lejátszottuk az első belvárosi köztéri grundfoci bajnokságunkat. Kedd este tartjuk a visszavágót egy új helyszínen, ahol eldől, hogy ismét  női csapat nyeri-e a bajnokságot.

Találkozunk kedden (júli 27), este hatkor a Király utcai templom melletti/mögötti részen. A templom a Király utca és a Nagymező utca sarkán van.

Ott lesznek páran a Jogunk a Városhoz csoportból is, akik észrevették, hogy a templomnál nem lehet leülni. Igény viszont lenne rá. Ők a keddre Minimal Pad-dal készülnek: a fák rácsai közé kiraknak egy-egy két  méteres deszkát, amire egymással szemben le tud ülni hat ember.

A brutális hőségnek vége, gyere velünk akár focizni, akár üldögélni, ha te is élvezed, hogy az emberi lények naplemente előtt ismét kimerészkedhetnek a közterekre.

Jul
21
2010

Hat: Mire koncentráljunk? - Itt a szavazás eredménye

Lezajlott a szavazás arról, hogy mire koncentráljon a 4K! a következő időszakban. (Az volt az öt a számolásunkban :)

Így alakult a sorrend:

1.Közterek közösségi akciókkal való visszafoglalása

2.Küzdelem a reális árú (jóval olcsóbb) tömegközlekedésért

3.Gerillakertészkedés

4.Magyarország sikeres történelmi eseményeinek megünneplése közösségi akciókkal

5. Közös érdekvédelem a diákmunkáknál és a részidős munkáknál tapasztalt átverések ellen

6. Harc a csendrendeletek ellen

7. Harc a bevásárlóközpontok és nagy áruházak fogyasztókkal szembeni visszaélései ellen

8. Küzdelem a szabad magáncélú fájlmegosztásért

9. Egyetemi diákképviselet valós tartalommal megtöltése

10. Küzdelem a városi óriásplakátok betiltásáért

11. Küzdelem a fű legalizációjáért

A részletes eredmények:

Jul
18
2010

Képek a grundfociról

Múlt pénteken, az Egyetem téri grundfocin öt csapat mérkőzött meg egymással: a Férgek, a Kicsik, a Székek, a Team America és a Vuvuzela. A bajnokságot a csak lányokból álló Team America nyerte.

"Volt sör, fasza hangulat, kéne még ilyen. Voltak közterületesek is, akik elsétáltak mellettünk és nem szóltak. Voltak a pályán átbicikliző és átsétáló arcok. Volt faszaság" - vonta le a mérleget az egyik résztvevő.

 Gyülekezés

Elnégykásodó arcok

Elnégykásodó pálya

Elférgesedő karok?

Team America vs Férgek

A tabella a grundon

További képek

Jul
15
2010

Négy: Együtt döntjük el


Azt, hogy „a 4K! az Y generáció eszköze, hogy a maga képére formálja a világot”, nem csak jól hangzó lózungnak írtuk, hanem komolyan gondoljuk.

Ezért most egy Magyarországon szokatlan húzással teljesen demokratikusan, az összes szimpatizánssal együtt fogjuk eldönteni, hogy a következő egy-két évben milyen ügyekkel foglalkozzunk.

Ez úgy fog történni, hogy összegyűjtünk kb. 10 ügyet, ami fontos nekünk, és aztán egy 48 órás szavazással mindenki véleményt nyilváníthat, hogy ezek közül melyik legyen az a kettő-három, amelyekre a 4K! koncentráljon.

Küldünk egy listát, hogy mi milyen témákra gondoltunk.

Ha van valami, aminek szerinted benne kéne lennie ebben a listában, de nincs itt, akkor péntek éjfélig küldd el az info@negyedikkoztarsasag.hu –ra, vagy kommenteld be a Facebookon ( www.facebook.com/NegyedikKoztarsasag ), és megfontoljuk.

Végül küldünk egy értesítőt a végső listáról és a szavazás elindulásáról.

Elsőként mi ezekre az ügyekre gondoltunk:

a) Közterek közösségi akciókkal való visszafoglalása

b) Harc a csendrendeletek ellen

c) Magyarország sikeres történelmi eseményeinek megünneplése közösségi akciókkal (a sok nemzeti gyásznap helyett kezdjünk valamit a Tavaszi Hadjárattal, a Pákozdi csatával, Buda visszafoglalásával stb.)

d) Harc a bevásárlóközpontok és nagy áruházak fogyasztókkal szembeni visszaélései ellen

e) Küzdelem a szabad magáncélú fájlmegosztásért

f) Küzdelem a reális árú (jóval olcsóbb) tömegközlekedésért

g) Küzdelem a fű legalizációjáért

h) Közös érdekvédelem a diákmunkáknál és a részidős munkáknál tapasztalt átverések ellen

i) Egyetemi diákképviselet valós tartalommal megtöltése

Szerinted?

Jul
14
2010

Három: Itt az Y generáció

Felnőtt egy új nemzedék, amelyet Y generációnak szoktak nevezni – azok, akik a 80-as és a 90-es években születtek.

Mások vagyunk, mint az előttünk járó X generáció, ez a pragmatikus, illúziótlan, individualista nemzedék, akik a rendszerváltás első fiatal felnőttjei voltak, és akik most 30 és 50 között járnak.

A mi generációnk nem magányos lázadókból áll. Mi már radikálisan összekapcsolva nőttünk fel, az sms, a chat, a blogok és közösségi oldalak világában. Számunkra ez természetes, és nem félünk tőle. A mi generációnk nem hiszi azt, hogy az sms tönkreteszi a magyar nyelvet.

Nekünk már természetes, hogy szabadok vagyunk, és számunkra Magyarországon élni nem jelent bezártságot. A nyugati kultúra nem valami távoli dolog, ami felé törekedni kell, hanem természetes közegünk. Nem gondoljuk azt, hogy az „idegen hatások” megfosztanak attól, hogy itthon legyünk.

Nekünk ahhoz, hogy azt mondjuk, ez a mi országunk, nem kell heroikus pózba merevednünk.

A mi generációnk nem úgy lázad, mint az előttünk járó két nemzedék. Nekünk már nincs mit lerombolnunk. Nekünk újra értelmet kell vinnünk egy szétesetten kapott világba.

Az Y generáció nem követi az X generáció nihilizmusát és érzéketlen az idősebbek ideologikus moralizálására is – jöjjön az jobbról vagy balról.

Minden generációnak van egy karaktere, amit a közös tapasztalatok alakítanak ki. Az Y generáció most kezd láthatóvá válni. Most kezdi hallatni a hangját, és kezd hozzáadni egy új színt Magyarországhoz.

A 4K! Y generációs mozgalom: ebből a közegből nőtt ki és ez a nemzedék talált benne önmagára. A 4K! az Y generáció eszköze, hogy a maga képére formálja a világot, amiben él.

Jul
10
2010

Kettő: Oda Buda!

 

Februárban elindítottuk a Buda Librét, azzal a céllal, hogy az őszi önkormányzati választásokon három budai kerületben bekerüljünk a helyi képviselőtestületbe.

Az önkormányzati választásokon ugyanis civil szervezetek is indulhatnak, és a törvény is úgy volt megalkotva, hogy teljesíthető mennyiségű szavazat megszerzésével a kompenzációs listáról könnyen bejuthattak a lokálpatrióta egyesületek és a kis pártok.

Eddig.

Hatalomra kerülése után a Fidesz a 2/3-át kihasználva sürgősen átírta a választási törvényt, és radikálisan csökkentette a listás helyeket. A "nemzeti együttműködésben" a győztes mindent visz, ellenzék meg csak mutatóban marad. Az új törvény a II. kerületben a felére, a XII.-ben kevesebb, mint a felére, az I. kerületben pedig harmadára csökkentette a listás helyeket.

És hogy ne merülhessen fel a jó szándékúság vélelme, hogy a Fidesz esetleg tényleg a politikai osztály méretét akarta csökkenteni és csak véletlenül hajlott pont maga felé a keze, egy másik törvénymódosítással a kopogtatócédula gyűjtés korábbi 35 napos időtartamát 15 napra csökkentették – hogy csak a legnagyobb pártgépezeteknek lehessen esélye.

Ezzel gyakorlatilag megszűnt az esélye annak, hogy ősszel bejussunk a testületbe.

A 4K!-nak eddig sem volt szokása, hogy fejjel rohanjon a falnak, úgyhogy a Buda Libre projectet ezen a ponton befejezzük.

Köszönjük mindenkinek a bíztatást és támogatást, amit a Buda Libre kapcsán kaptunk.

Amit a Buda Libre platformban leírtunk arról, hogy milyen városban szeretnénk élni, az továbbra is iránytűként szolgál számunkra.

A 4K! pedig más módon fogja hallatni a hangját a „nemzeti együttműködésben”.

 
Jul
09
2010

Egy: gyere Ivádra a Batyus Galoppra!

Hét dolgot akarunk elmondani.

Egy:

A 4K! akciók arról szólnak, hogy úgy tudjunk együtt lenni, hogy nincs fogyasztó és szolgáltató, nem kell fizetni a részvételért, hanem mindannyian közösen hozzuk létre az élményt.

Eljött az ideje, hogy ezt a hozzáállást kiterjesszük a nyári fesztiválszezonra is, ezért betársultunk az ivádi Batyus Galoppba.

A Batyus Galopp egy abszurd fesztivál egy 400 fős kis faluban valahol a Mátrán túl. Tavaly volt az első, idén lesz a negyedik, jövőre a kilencedik, a 2012-es világvégével pedig eljön a második Galopp. Lesz korrupciós sakk lefizethető figurákkal, katona-simogató, pamplonai emberfuttatás, és hasonló, megfontolt embereknek való rendezvények, este DJ-k és ami kell.

Meg legfőképpen egy csendes völgy az Isten háta mögött, ahol hirtelen sok jó ember verődik össze.

A részvétel ingyenes, a létezés sátrakban, a közösen főzött brutál adag paprikás krumplin és a falu kocsmájának kiivásán túl abból élünk, amit magunkkal viszünk.

A program alakítható, ha van ötleted, ne tartsd vissza! Facebookon itt.

A Batyus Galopp július 31-én, szombaton lesz. Mi lemegyünk péntek délután, aztán vasárnap szedjük magunkat össze és jövünk vissza. A lejutás nem túl bonyolult: közvetlen buszjárat megy Pestről, a Stadion buszpályaudvarról, majdnem minden órában.

Részletekkel még jelentkezünk, mindenesetre július utolsó hétvégéjén fogd a hálózsákodat és gyere le Ivádra a nyár legelszálltabb happeningjére.

 
Jul
07
2010

Péntek este belvárosi Grundfoci


Vébé van, még egész pontosan vasárnap estig. Nem csak nézni, játszani is szeretjük a focit, de városaink szűkölködnek a szabadon használható focipályákban. Viszont tele vannak közterekkel, ahová könnyű odaképzelni egy-egy pályát.

Pénteken este nem csak képzelődünk, hanem néhány kréta segítségével focipályával gazdagítjuk a Belváros új főutcáját.

Ha szeretsz focizni, és úgy gondolod, ennek a játéknak sem kizárólag a műfüves csarnokokban van helye, gyere péntek este 6 órára az Egyetem térre (a Kálvin és a Ferenciek között).

Addig meg jó focit és egyéb örömöket!

Jun
07
2010

Vízicsata Várnában


Pétertől kaptuk ezt a levelet:

Kedves 4k!

2010.06.05-én barátaimmal sétáltunk Várnában. A főtérhez közeledve láttunk néhány vizes embert, majd odaérvén a mellékelt képeken látható látvány várt minket. A létszámot nehéz megbecsülni, de olyan 140-150 emberről lehetett szó, persze a bámészkodó, olykor felháborodott bár többnyire jókedvű tömeget nem számolva. Nagyából ennyit érdemes szólni a dologról. Ezek szerint nem csak itthon van kereslet az ilyesfajta játékokra.

May
30
2010

Videók a Moszkva téri akcióról

Index: Ökobeton és svéd illatpatron a Moszkván

« 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 »