Új bérlakás-rendszer lesz Pesterzsébeten?

2015. április 12.

2015. április 9-én a pesterzsébeti képviselő-testület elfogadta az önkormányzat ötéves gazdasági koncepcióját, amely az elkövetkező évek fő irányvonalait tartalmazza, ennek megfelelően ez alapján készülnek az eljövendő évek költségvetései is.

Völgyesi Krisztián, a 4K! pesterzsébeti képviselője hiányolta, hogy az eredeti javaslat egyáltalán nem foglalkozott a kerületet is érintő lakhatási válsággal. „Ez bennem azt az érzést kelti, hogy az emberek lakáshoz jutása olyan probléma, amivel az elkövetkező 5 évben nem kívánunk foglalkozni.” – világított rá Völgyesi mind a bizottsági- mind pedig a testületi üléseken.

A 4K! képviselője ezért módosító javaslatot nyújtott be a Gazdasági tervhez, amely szerint „Pesterzsébet önkormányzata megoldást kíván nyújtani az egyre több embert érintő lakhatási válságban, ennek érdekében 2020-ig új bérlakás programot dolgoz ki.
A módosítót a képviselő-testület elfogadta azzal a kiegészítéssel, hogy a javaslat nem veszélyeztetheti a kerület pénzügyi stabilitását.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez a program nem egyik napról a másikra fog megvalósulni, de mindenképpen el kell kezdenünk gondolkodni azon, hogy kerületi keretek között, hogyan lehet az emberek lakáshoz jutását segíteni, mert a jelenlegi szociális bérlakás rendszer nem alkalmas arra, hogy ezt a problémát kezelje.” – mondta Völgyesi.

A Gazdasági tervben ezen felül sikerült lefektetni az új, szociális alapú sporttámogatási rendszer alapjait is, ami szintén a 4K! képviselőjének javaslata alapján indul útjára a kerületben.

 

Egyetértesz? Támogasd a 4K!-t vagy csatlakozz hozzánk!