A 4K! januári sajtómegjelenései

2012. február 9.

Az emberek másképp értékelték az évet

2012. február 7.

Orbán Viktor az évértékelőjén azt állította, azért igazságos az egykulcsos adó, mert a magasabb a fizetésű emberek valójában nagyobb teljesítményt is nyújtanak, mint a többiek. „Orbán ezzel azt mondja, hogy aki alacsonyabb fizetést kap, az valójában kevesebbet is dolgozik, mint a gazdagok. Ez felháborító képtelenség, és sérti az egyszerű dolgozó embereket.” –mondta Istvánffy András, a 4K! koordinátora. „2012 elején ráadásul kétmillió embernek csökkent a fizetése. Ennyien dolgozunk hirtelen kevesebbet?” – tette hozzá.

A 4K! Orbán évértékelőjével szemben meghirdette az Emberek Évértékelőjét: arra kérte szimpatizánsait, írják fel egy papírra, mi történt velük 2011-ben, és készítsenek magukról egy képet a papírlappal a kezükben.

Az LMP kész helyzetet teremtett - A 4K! sem csatlakozik az Ellenzéki Kerekasztalhoz

2012. február 6.

Az LMP kész helyzetet teremtett a többi szereplő számára azzal, hogy visszautasította az Ellenzéki Kerekasztalban való részvételt. A Kerekasztal csak úgy tudná betölteni a szerepét, ha valamennyi demokratikus ellenzéki párt képviseltetné magát. Ennek hiányában a 4K! - korábbi szándékával ellentétben - nem látja értelmét a Kerekasztalban való részvételnek.

Az Ellenzéki Kerekasztal feladata az lett volna, hogy a köztársaságot helyreállítani akaró valamennyi szereplő, a nézetkülönbségeit félretéve egy asztalhoz üljön és megegyezzen a demokratikus intézményrendszert helyreállító köztársasági minimumprogramban. Amennyiben a demokratikus ellenzéknek csak egy része jelenik meg az asztalnál, úgy nem lehet ezt a fórumot az Ellenzéki Kerekasztalnak tekinteni.

A 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom sajnálja, hogy az LMP döntésével az ellenzék elszalasztott egy esélyt arra, hogy közösen kezdje megrajzolni, milyen jövőt képzel el az Orbán-rendszer után.

Az egyfordulós választási rendszer miatt a Fideszt csak ellenzéki együttműködéssel lehet leváltani 2014-ben. A 4K! a továbbiakban is keresni fogja ennek az együttműködésnek a lehetőségeit.
 

A 4K! nem tartja szerencsésnek a Békamenetet

2012. február 2.

A 4K! nem tartja szerencsésnek az Egymillióan a demokráciért Egyesület Békamenet elnevezésű, a kormány mellett tüntetőkön gúnyolódó vasárnapi demonstrációját.

Az Egymillióan a demokráciáért Egyesület nem azonos az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoporttal, amellyel közösen a 4K! több tüntetést és akciót szervezett.

A szervezők a Békamenetet a január 2-ai, Operaház előtti összellenzéki tiltakozással kívánják szimbolikusan összekötni, ezért érezzük úgy, hogy az akkori tüntetés létrejöttében részt vállaló szervezetként szükséges megszólalnunk, és jeleznünk, hogy a Békamenet által képviselt szellemiség nem azonos a teljes köztársasági ellenzék értékrendjével.

A 4K! hisz a köztársasági értékekben, ezért úgy gondoljuk, hogy mindenkinek joga van kiállni a nézeteiért, anélkül, hogy ezért az emberi méltóságát érné támadás. Ezt a jogot azoktól sem kívánjuk elvitatni, akikkel egyébként nem értünk egyet.

A 4k! - Negyedik Köztársaság mozgalom akciói mindig a kormány, és annak a demokratikus és szociális jogokat súlyosan csorbító intézkedései ellen irányulnak, sohasem azok ellen, akik a kormányzó pártra szavaztak.

Nagy András az ATV reggeli műsorában

2012. február 1.

Nagy András szóvivő volt az ATV Start vendége, ahol az Emberek Évértékelőjéről és az Ellenzéki Kerekasztalról beszélgetett Mészáros Antóniával.