Emlékezés Napja

2012. augusztus 8.

A 4K! képviseletében Mezei Dávid alelnök vett részt a hősi halált halt és szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltókra való megemlékezésen augusztus 8-án a Műegyetemnél.

Hét érv az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése mellett

2012. augusztus 1.

 

„A 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom szerint a Magyarországon kialakult szociális válság enyhítésére azonnal 5%-ra kell csökkenteni az alapvető élelmiszerek áfáját” – mondta Istvánffy András, a 4K! elnöke.
 

Hét érv az áfacsökkentés mellett:

Orbán első őszinte pillanata: lehet hogy meg kell szüntetnie a demokráciát

2012. július 27.

A 4K! szerint Orbán Viktor első valóban őszinte megnyilvánulása volt a tegnapi döbbenetes mondata a Vállalkozók és Munkáltatok Országos Szövetségének ülésén. A miniszterelnök nyíltan beszélt a demokrácia megszüntetésének lehetőségéről: „Reméljük, a Jóisten megsegít bennünket, hogy a demokrácia helyett nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket, amelyeket a gazdasági túlélés érdekében aztán be kelljen vezetni.”

„Végre meztelenül áll előttünk a Fidesz rendszere, ami a társadalom többségének gazdasági elnyomása érdekében korlátozza a demokráciát, és a jogállam teljes megszüntetését sem tartja kizártnak, ha gazdasági érdekből szükség lenne rá” – mondta Istvánffy András, a 4K! elnöke.

A társadalom nem fogja örökké lenyelni az adóelkerülést

2012. július 24.

„A politikai és a gazdasági elit cinkos szövetsége az elmúlt évtizedekben az államadósság többszörösének megfelelő vagyont menekített ki az országból” - mondta dr. Salha Omár, a 4K! - Negyedik Köztársaság Mozgalom alelnöke. „Eddig is érzékelhető volt, hogy a kiváltságosok óriási mértékben rövidítetik meg a közvagyont, de a Tax Justice Network nemzetközi szervezet legutóbbi jelentése szerint a valóság minden képzeletet felülmúl” – tette hozzá a 4K! alelnöke.

A Tax Justice Network nemzetközi civil szervezet által publikált jelentés szerint, az elmúlt évtizedekben, 242 milliárd amerikai dollárnak megfelelő pénz áramlott ki Magyarországról az adóparadicsomokba. Ezzel az eltitkolt vagyonok külföldre menekítése miatt leginkább sújtott országok listáján megelőzzük többek között Ukrajnát, Kazahsztánt vagy Törökországot is. Az adózás elől elmenekített összeg a teljes magyar államadósságnak nagyjából kétszerese.