Gábor (26 éves hangtechnikus tanuló)Elég őrült dolgok járnak néha a fejemben, ennek következménye, hogy a 4. köztársaság és forradalom szóra felkaptam a fejemet még október, november táján, amikor a tüntetések voltak. Már elég régen szerettem volna valamilyen politikához kapcsolódó dologban részt venni, de nem találtam számomra is elfogadható pártot.
Péter (27 éves közgazdász)Mert ésszerű és racionális válaszokat keres fojtogató társadalmi és gazdasági problémákra, konstruktívan, mindennemű erőszakot elutasítva. A fiatal, lelkes és tájékozott csapata kitűnik a jelenlegi pártok közül, életképes és friss alternatívát nyújt a régi elitet és az erőszakot elutasító többségű, szörnyű szenvedéseken túl lévő magyar társadalom számára.
Péter (62 éves építőmérnök, 4,3 szoros nagypapa)A Hazámért, ahol mindenkinek lehet egy álma, egy jobb, emberibb, demokratikus világról. Ahol összefogás van, nem széthúzás. Ahol nem uralkodnak felettünk, hanem bennünket szolgálnak.
Attila (47 éves főiskolai tanár)A fő motivációm, hogy mindenképp támogatok minden igazi, a hivatalos baloldaltól eltérő, a hagyományos baloldali elvekhez visszatérő formációt. Ilyen a 4K! is.
Péter (66 éves nyugdíjas)A 4K! párttá alakulásáról szóló Milla tüntetésen elhangzott Isvánffy beszédből értesültem a 4K! mozgalom létéről. A mozgalom Fidesz egypárti alkotmányról vallott nézetei teljesen egyeztek a én felfogásommal! Azért csatlakoztam hozzátok, mivel úgy éreztem, hogy az Alaptörvény létrehozási módja tarthatatlan, botrányos és felháborító, tehát ezen változtatni kell!
László (46 éves középvezető)Sokakkal ellentétben én nem kerestem a helyem. Tudom, az én helyem a baloldalon van. Amikor olvastam a 4K! terveiről , gondolatairól, úgy éreztem (és ez így van ma is) ugyanazon az oldalon állunk.
Márton (21 éves grafikus)Amikor először megláttam, rákerestem és elolvastam mi is ez az egész ... Éreztem, hogy ez az, ami kell Magyarországnak, mindannyiunknak és mivel hasonló gondolatokra leltem, úgy hiszem nekem is köztük a helyem.
Erika (62 éves háziasszony)Már régóta érlelődött bennem, hogy nem mennek így jól a dolgok, éltem a szocializmusban is van összehasonlítási alapom. A régi rendszer sem volt tökéletes (mint ahogy egyik rendszer sem lehet az), de ez ami most van nonszensz. Mindig szavaztam, de az utolsón nem. Arra a gondolatra jutottam, hogy teljesen friss szellemiségű, új felfogású, szociálisan érzékeny fiatalokra lenne szükség és ekkor láttam meg az interneten a 4K!-t. Talán ők vagy mi leszünk azok akik élhetőbb életet teremtenek/teremtünk. Hát ennyi.
János (52 éves vállalkozó)Mert elegem van a megosztásból.
Márti (72 éves nyugdíjas üzemgazdász. Három gyermekem és két unokám van.)A 4K! munkamódszereiben is a minél teljesebb demokratizmus érvényesül.
Ez jutott kifejezésre a párt programjának megalkotási folyamatában. A párt legfőbb céljának, a 4. Köztársaság létrehozását tűzte ki, mellyel az ország társadalmi és gazdasági ellehetetlenülésének veszélye miatt teljes mértékben azonosulni tudok. Szűkebb és tágabb környezetemet is szerény eszközeimmel ebbe az irányba igyekszem befolyásolni.
márc 29.
Libertas: 4K!
(A Corvin-áruház épülete, bejárat a Somogyi utca felőli nagy zöld ajtón.)