Köztársasági ellenállás
Negyedik Köztársaság
Legalizáljuk a füvet! Támogasd!
Miért a 4K!?

A 4K!-val először játékos megmozdulásai kapcsán találkoztam. Ekkoriban számomra kreativitást, felszabadultságot és közösséget jelentett. Valami újfajta szórakozást a városban, ingyen.
Amikor elkezdett politikai irányultságában erősödni, ami végül a párttá alakulásban teljesedett ki, tetszett benne a fiatalság, az újdonság, az őszinteség, a határozottság, a magabiztosság, az, hogy alulról építkezik bevonva az alapok lerakásába a hasonlóan gondolkodók közösségét, és érzi, hogy új alapokra kell helyeznünk a Magyar Köztársaságot.

Gábor (24 éves színész)

Azért regisztráltam a 4K!-hoz, mert tetszett az alapállása, tetszett, hogy erősen baloldalinak minősítette magát. A találkozókon olyan érzése volt az embernek, hogy nincs veszve semmi, hisz rengeteg okos fiatal volt ott.

Iván (55 éves építésvezető)

Nem az a megoldás, hogy elmenekülünk az országból, hanem az hogy az épeszű, tehetséges, az országért valóban tenni akaró politikus kapjanak lehetőséget az ország vezetésére. Amíg ezen az úton haladnak, addig én biztos, hogy támogatni fogom őket, és erre buzdítok minden jóérzésű, az ország jövőjével kapcsolatban felelősen gondolkodó magyar állampolgárt, és pártot.
Hajrá Magyarország, Hajrá Magyar Köztársaság, Hajrá 4K!

Tamás (40 éves szakács)

Mert kell egy /hiteles/ csapat

János (53 éves üzemgazdász, az igazságtalanul nélkülözöttek népes táborából)

Engem nem igen foglalkoztatnak azok, akik egy új bal vagy balliberális mozgalmat látnak ebben a pártban mert őket egy tébolyda szelleme táplálja. Én vállalom, hogy tenni akarok azért, hogy az ország felemelkedjen és a benne lévő emberek ne elmenjenek, hanem itthon maradjanak.

Gábor (32 éves logisztikus / történész)

Sajnos "belülről" látom (költségvetésben dolgozom), hogy jelenleg is csak az ország szakadék szélén táncolása folytatódik. Szeretnék a gyerekeimre egy élhető országot hagyni, ha már anyagiakat nem fogok tudni. Jók, emberiek az elképzelések nekem is tenni kell érte, hogy sikerüljön. Mindenkinek ezt tudom tanácsolni.

Erika (47 éves közgazdász)

Baloldali érzelmű ember vagyok, mely mindig is meghatározta viszonyulásomat a baloldali értékekhez. Tapasztalva és munkámban átélve a rendszerváltás időszakát, mely egybeesett a magyar gazdaság csaknem teljes padlóra kerülésével, úgy éreztem nincs helyem egyetlen pártban sem. Döntésemet azóta sem bántam meg, bár tudom, hogy az élet tele van kompromisszumokkal. Azonban nem láttam eddig az elvi tisztaság érvényesülését, elvtelen kompromisszumokat annál inkább. 

Márti (72 éves nyugdíjas üzemgazdász. Három gyermekem és két unokám van.)

Mert a gyerekeimnek és unokáimnak nem egy lepusztult kirabolt országot szeretnék örökül hagyni.

János (52 éves vállalkozó)

A 4K! párttá alakulásáról szóló Milla tüntetésen elhangzott Isvánffy beszédből értesültem a 4K! mozgalom létéről. A mozgalom Fidesz egypárti alkotmányról vallott nézetei teljesen egyeztek a én felfogásommal! Azért csatlakoztam hozzátok, mivel úgy éreztem, hogy az Alaptörvény létrehozási módja tarthatatlan, botrányos és felháborító, tehát ezen változtatni kell!

Péter (66 éves nyugdíjas)

Amikor először megláttam, rákerestem és elolvastam mi is ez az egész ... Éreztem, hogy ez az, ami kell Magyarországnak, mindannyiunknak és mivel hasonló gondolatokra leltem, úgy hiszem nekem is köztük a helyem.

Márton (21 éves grafikus)
Sajtószemle

máj 24.
Mandiner: 4K!: Bojkottálni kell a figyelemelterelő népszavazást

máj 21.
444: Miért nem lehet egyház helyett civil szervezetnek adni az adó másik 1%-át?

máj 15.
SzegedMa: Szegeden gyűjtött aláírást a 4K!

ápr 20.
Reflektor: Hat érv a marihuána legalizációja ellen a 4K! elnökétől

márc 29.
Libertas: 4K!

febr 21.
Gépnarancs: A marihuána orvosi legalizációját követeli a 4K!

febr 07.
444: 0.4 gramm füvet adtak fel postán Bayer Zsoltnak

jan 21.
Istvánffy András a Klubrádió reggeli műsorában (4:55-től)

dec 01.
Mandiner: Hogyan hazudnak nekünk a muszlimok integrációjáról?

nov 16.
HVG: Plüssállattal hekkelték meg a Horthy-szobrot a Szabadság téren

Események

jún 15.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Árpád-híd metrómegálló

jún 01.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Blaha Lujza tér

máj 28.
Aláírásgyűjtés - Debrecen, Fórum

máj 25.
Aláírásgyűjtés - Budapest, János Kórház

máj 19.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Nagyvárad tér

máj 14.
Aláírásgyűjtés - Szeged, Kárász utca

máj 14.
Aláírásgyűjtés - Békéscsaba, Csaba Center

márc 11.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Mammut

Facebook
Kapcsolat
E-mail:
info@negyedikkoztarsasag.hu
Irodánk:
Budapest, Blaha Lujza tér 1., Müszi
(A Corvin-áruház épülete, bejárat a Somogyi utca felőli nagy zöld ajtón.)
  • A 4K! Alapprogramja
  • A 4K! választási programja
  • Mitől lesz jó az országnak és nekem?
  • Elnökség
  • Történet
  • Alapszabály
  • Alapelvek
  • Regisztráció
  • Letölthető anyagok
  • Hírlevél
  • Mit akarunk?
  • Ismerd meg!
  • Vegyél részt!
« Frissebb hírek
703. oldal
Korábbi hírek »
« Frissebb hírek
703. oldal
Korábbi hírek »