Imre (33 éves mérnök, közgazdász)Azért a 4K!, mert magával ragadott a fiatalos lendülete, a tenni akarás, amelyre ennek az országnak nagy szüksége van. Azért a 4K!, mert nem ismerek még egy olyan politikai formációt, ahol ennyire egyformán lenne lehetősége mindenkinek beleszólni az életbe.
Péter (66 éves nyugdíjas)A 4K! párttá alakulásáról szóló Milla tüntetésen elhangzott Isvánffy beszédből értesültem a 4K! mozgalom létéről. A mozgalom Fidesz egypárti alkotmányról vallott nézetei teljesen egyeztek a én felfogásommal! Azért csatlakoztam hozzátok, mivel úgy éreztem, hogy az Alaptörvény létrehozási módja tarthatatlan, botrányos és felháborító, tehát ezen változtatni kell!
Mihály (60 éves kereskedő)Származásom és a családunk többsége egyszerű munkás ember volt. Kötődéseim, gyökereim a baloldalhoz kötnek. Ezért is érdekelt ez az új kezdeményezés. A 4K! programja, illetve annak megismerése késztetett arra, hogy a gyökeresen új szociáldemokrata típusú párthoz kérjem a felvételemet.
Márti (72 éves nyugdíjas üzemgazdász. Három gyermekem és két unokám van.)Mára olyan társadalmi és gazdasági helyzet alakult ki, mely a fiatalokon kívül az idős embereket is a maguk módján valamilyen szintű aktivitásra kell, hogy késztesse. A 4K!, melynek hírével, s megjelölt céljaival az interneten túl a sajtón keresztül találkoztam, számomra szimpatikusnak tűnt. Az eltelt néhány hónap alatt tapasztaltam, hogy elkötelezett baloldali párt kíván lenni.
György (újságíró, főiskolai tanár)A 4K!-t tartom annak a civil erőnek, amely eséllyel indulhat a következő választáson és képes a jelenlegi pipogya ellenzéket megmozdítani. Ideológiája világos, haladó és mindenki számára egyértelmű. A 4. Köztársaságban rejlik az igazi rendszerváltás!
Gábor (24 éves színész)Amellett, hogy "nem tetszik neki a rendszer", kínál egy alternatívát és tesz is a megvalósulásáért.
Attila (34 éves agrármérnök)Régóta tudom, hogy rossz irányba mennek a dolgok, s hiába élénk az érdeklődésem a közéleti dolgok iránt, csak az elégedetlenségig jutottam. A 4K! párttá alakulásának bejelentésekor azt éreztem, hogy mostantól tenni is tudok valamit azért, hogy visszatereljük ezt a gyönyörű országot az igazságos fejlődés útjára.
Tibor (57 éves vállalkozó)... mert nem vállal a 4K! az elmúlt 22 év disznóságaiban tevékenyen résztvevő pártokkal semmiféle közösséget és új alapokra kívánja helyezni a Köztársaság működését. A közösség, a kor, és a tudás összetétele teszi vonzóvá a pártot, ugyanakkor ügyelve arra a hibalehetőségre, amivel több korábban indult pozitív kezdeményezés dugába dőlt.
Kriszta (20 éves közgazdász hallgató)Nagy kíváncsisággal vegyes izgalommal követem nyomon a 4K! megalakulását, programját, pályafutását. Végre egy olyan civil mozgalom, ami felismeri hogy ideje cselekedni, és politikai pályára lép, és ezt egy jó kommunikációval értelmes alapprogrammal teszi. Remélem, teret tudnak nyerni a politikai színtéren is, és végig megmaradnak kezdeti alapelveiknél!
János (52 éves vállalkozó)Mert elegem van a jelenlegi politikai elit mutyizásából – oligarchák, sógor koma ügyekből, és abból hogy a saját klientúrájukat hozzák helyzetbe, az átlag emberek/vállalkozók cégek kárára.
márc 29.
Libertas: 4K!
(A Corvin-áruház épülete, bejárat a Somogyi utca felőli nagy zöld ajtón.)