Köztársasági ellenállás
Negyedik Köztársaság
Legalizáljuk a füvet! Támogasd!
Miért a 4K!?

A 4K! párttá alakulásáról szóló Milla tüntetésen elhangzott Isvánffy beszédből értesültem a 4K! mozgalom létéről. A mozgalom Fidesz egypárti alkotmányról vallott nézetei teljesen egyeztek a én felfogásommal! Azért csatlakoztam hozzátok, mivel úgy éreztem, hogy az Alaptörvény létrehozási módja tarthatatlan, botrányos és felháborító, tehát ezen változtatni kell!

Péter (66 éves nyugdíjas)

Amikor meghirdették a párttá alakulást, jelentkeztem, hogy segítsek a programalakításban. Most, hogy megalakult a párt, továbbra is fokozott figyelemmel hallgatom a róluk szóló híreket és reménykedem, hogy nemcsak a tagtoborzás lesz sikeres, hanem visszatérve az akciózáshoz, azok is segíteni fogják a 4K! ismertségét és elismerését. A programjuk alapján űrbetöltő szerepük van, amit következetes munkával be tudnak tölteni.

András (59 éves, volt könyvkészítő kisiparos)

Magyar fiatal vagyok, a családalapítás kapujában.
Az eszem azt súgja, hogy ebben az országban nem lehet tisztességes munkavállalóként becsülettel eltartani egy családot, így menekülni kell külföldre.
A szívem azt mondja, hogy ez az ország a hazám, a magyarok közössége az ahova tartozom, így még ha nehezebb is, de itt kell tudnom érvényesülni.

András (29 éves informatikus)

Én bizalmat szavaztam a 4K!-nak, mert tiszta lappal indulnak, jó a programjuk, és új alapokra szeretnék helyezni az országot.

Tamás (40 éves szakács)

Nekem a köztársaság a fontos. Ha ez létrejön, lesz demokrácia és megfelelő gazdaság, életszínvonal, kultúra, stb. Ebben bízom!

János (79 éves nyugdíjas mérnök)

Amikor először megláttam, rákerestem és elolvastam mi is ez az egész ... Éreztem, hogy ez az, ami kell Magyarországnak, mindannyiunknak és mivel hasonló gondolatokra leltem, úgy hiszem nekem is köztük a helyem.

Márton (21 éves grafikus)

Szívem tele várakozással, mert ez az idő és feltételek nagyon alkalmasak erre. Nincs ellenfél abban most, ha valakik a felemelkedést választják és mutatják az utat az embereknek.

Erik (62 éves lakásfelújító vállalkozó)

Azért a 4K!, mert magával ragadott a fiatalos lendülete, a tenni akarás, amelyre ennek az országnak nagy szüksége van. Azért a 4K!, mert nem ismerek még egy olyan politikai formációt, ahol ennyire egyformán lenne lehetősége mindenkinek beleszólni az életbe.

Imre (33 éves mérnök, közgazdász)

Én azért csatlakoztam és érdeklődtem e társaság iránt, a baloldali értékeken kívül,  mert fiatalok vagytok. Azt várom el a csapattól, hogy hatalmas lendülettel, kreativitással hozzátok az újat, az emberi, a természeti, az élhetőséghez szükséges  értékek sorát. A mosolyt, a vidámságot, az optimizmust, az újjászületést.

Erik (62 éves lakásfelújító vállalkozó)

Eljött a 24. óra, ha két év múlva az érdektelenség és a butaság újra hatalomra segíti valamelyik olyan erőt, amelyik már bizonyította alkalmatlanságát és erkölcstelenségét, akkor az ország behozhatatlan hátrányba kerül és félek hogy akkor már visszafordíthatatlanul.

Attila (34 éves agrármérnök)
Sajtószemle

máj 24.
Mandiner: 4K!: Bojkottálni kell a figyelemelterelő népszavazást

máj 21.
444: Miért nem lehet egyház helyett civil szervezetnek adni az adó másik 1%-át?

máj 15.
SzegedMa: Szegeden gyűjtött aláírást a 4K!

ápr 20.
Reflektor: Hat érv a marihuána legalizációja ellen a 4K! elnökétől

márc 29.
Libertas: 4K!

febr 21.
Gépnarancs: A marihuána orvosi legalizációját követeli a 4K!

febr 07.
444: 0.4 gramm füvet adtak fel postán Bayer Zsoltnak

jan 21.
Istvánffy András a Klubrádió reggeli műsorában (4:55-től)

dec 01.
Mandiner: Hogyan hazudnak nekünk a muszlimok integrációjáról?

nov 16.
HVG: Plüssállattal hekkelték meg a Horthy-szobrot a Szabadság téren

Események

jún 15.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Árpád-híd metrómegálló

jún 01.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Blaha Lujza tér

máj 28.
Aláírásgyűjtés - Debrecen, Fórum

máj 25.
Aláírásgyűjtés - Budapest, János Kórház

máj 19.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Nagyvárad tér

máj 14.
Aláírásgyűjtés - Szeged, Kárász utca

máj 14.
Aláírásgyűjtés - Békéscsaba, Csaba Center

márc 11.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Mammut

Facebook
Kapcsolat
E-mail:
info@negyedikkoztarsasag.hu
Irodánk:
Budapest, Blaha Lujza tér 1., Müszi
(A Corvin-áruház épülete, bejárat a Somogyi utca felőli nagy zöld ajtón.)
  • A 4K! Alapprogramja
  • A 4K! választási programja
  • Mitől lesz jó az országnak és nekem?
  • Elnökség
  • Történet
  • Alapszabály
  • Alapelvek
  • Regisztráció
  • Letölthető anyagok
  • Hírlevél
  • Mit akarunk?
  • Ismerd meg!
  • Vegyél részt!
« Frissebb hírek
3251. oldal
Korábbi hírek »
« Frissebb hírek
3251. oldal
Korábbi hírek »