Gábor (24 éves színész)Amellett, hogy "nem tetszik neki a rendszer", kínál egy alternatívát és tesz is a megvalósulásáért.
János (52 éves vállalkozó)Mert egy élhetőbb, kiszámíthatóbb országban szeretnék élni.
Márti (72 éves nyugdíjas üzemgazdász. Három gyermekem és két unokám van.)A 4K! munkamódszereiben is a minél teljesebb demokratizmus érvényesül.
Ez jutott kifejezésre a párt programjának megalkotási folyamatában. A párt legfőbb céljának, a 4. Köztársaság létrehozását tűzte ki, mellyel az ország társadalmi és gazdasági ellehetetlenülésének veszélye miatt teljes mértékben azonosulni tudok. Szűkebb és tágabb környezetemet is szerény eszközeimmel ebbe az irányba igyekszem befolyásolni.
Erika (47 éves közgazdász)Sajnos "belülről" látom (költségvetésben dolgozom), hogy jelenleg is csak az ország szakadék szélén táncolása folytatódik. Szeretnék a gyerekeimre egy élhető országot hagyni, ha már anyagiakat nem fogok tudni. Jók, emberiek az elképzelések nekem is tenni kell érte, hogy sikerüljön. Mindenkinek ezt tudom tanácsolni.
János (53 éves üzemgazdász, az igazságtalanul nélkülözöttek népes táborából)Mert muszáj tartozni valahova, és a bélyeg-, lepkegyűjtők klubja nem vett fel, mivel se bélyegem, se lepkéim.
Róbert (33 éves tanár, jelenleg közmunkás)Azt gondolom, sajnos meg kellett tapasztalni a tehetetlen és telhetetlen poszt-szocialista pártok és nem különben a jobboldali konzervatív tömbök ámokfutását. (Tanuljunk hibáikból!) Bizakodva figyeltem ezután a fiatal és valódi demokratikus szerveződéseket, ezen belül a 4K! fejlődését. Úgy hiszem a választásokig a 4K! (csak telne már jobban az idő) meghatározó rendszerkritikus erővé válhat.
Attila (47 éves kertész)Azért 4K!, mert itt valóban fontos a véleményem. Itt valódi kommunikáció zajlik. Az én véleményem befolyásolja a többiekét, és fordítva. Így tényleg olyan országban élhetnénk, amilyenben mindig is szerettünk volna!
Gábor (26 éves hangtechnikus tanuló)Elég őrült dolgok járnak néha a fejemben, ennek következménye, hogy a 4. köztársaság és forradalom szóra felkaptam a fejemet még október, november táján, amikor a tüntetések voltak. Már elég régen szerettem volna valamilyen politikához kapcsolódó dologban részt venni, de nem találtam számomra is elfogadható pártot.
András (29 éves informatikus)Magyar fiatal vagyok, a családalapítás kapujában.
Az eszem azt súgja, hogy ebben az országban nem lehet tisztességes munkavállalóként becsülettel eltartani egy családot, így menekülni kell külföldre.
A szívem azt mondja, hogy ez az ország a hazám, a magyarok közössége az ahova tartozom, így még ha nehezebb is, de itt kell tudnom érvényesülni.
Márti (72 éves nyugdíjas üzemgazdász. Három gyermekem és két unokám van.)Baloldali érzelmű ember vagyok, mely mindig is meghatározta viszonyulásomat a baloldali értékekhez. Tapasztalva és munkámban átélve a rendszerváltás időszakát, mely egybeesett a magyar gazdaság csaknem teljes padlóra kerülésével, úgy éreztem nincs helyem egyetlen pártban sem. Döntésemet azóta sem bántam meg, bár tudom, hogy az élet tele van kompromisszumokkal. Azonban nem láttam eddig az elvi tisztaság érvényesülését, elvtelen kompromisszumokat annál inkább.
márc 29.
Libertas: 4K!
(A Corvin-áruház épülete, bejárat a Somogyi utca felőli nagy zöld ajtón.)