Márti (72 éves nyugdíjas üzemgazdász. Három gyermekem és két unokám van.)Baloldali érzelmű ember vagyok, mely mindig is meghatározta viszonyulásomat a baloldali értékekhez. Tapasztalva és munkámban átélve a rendszerváltás időszakát, mely egybeesett a magyar gazdaság csaknem teljes padlóra kerülésével, úgy éreztem nincs helyem egyetlen pártban sem. Döntésemet azóta sem bántam meg, bár tudom, hogy az élet tele van kompromisszumokkal. Azonban nem láttam eddig az elvi tisztaság érvényesülését, elvtelen kompromisszumokat annál inkább.
János (52 éves vállalkozó)Mert elegem van az észnélküli adópolitikából.
János (53 éves üzemgazdász, az igazságtalanul nélkülözöttek népes táborából)Mert fiatal/os, értelmes, lendületes, nyitott, tiszta
András (29 éves informatikus)Magyar fiatal vagyok, a családalapítás kapujában.
Az eszem azt súgja, hogy ebben az országban nem lehet tisztességes munkavállalóként becsülettel eltartani egy családot, így menekülni kell külföldre.
A szívem azt mondja, hogy ez az ország a hazám, a magyarok közössége az ahova tartozom, így még ha nehezebb is, de itt kell tudnom érvényesülni.
Péter (62 éves építőmérnök, 4,3 szoros nagypapa)A demokráciáért, hogy ne kelljen sunyítva élni, újból.
Gábor (24 éves színész)Amellett, hogy "nem tetszik neki a rendszer", kínál egy alternatívát és tesz is a megvalósulásáért.
Zoltán (41 éves közgazdász)Azért csatlakoztam, mert ki mertétek jelenteni, hogy baloldali pártot szerveztek!
Úgy éreztem, hogy 20 éve egy ilyen kezdeményezésre vártam.
Máris tetszik, hogy ilyen sokfajta baloldali és patrióta ember között lehetek.
János (52 éves vállalkozó)Mert elegem van a megosztásból.
János (53 éves üzemgazdász, az igazságtalanul nélkülözöttek népes táborából)Mert muszáj tartozni valahova, és a bélyeg-, lepkegyűjtők klubja nem vett fel, mivel se bélyegem, se lepkéim.
Márti (72 éves nyugdíjas üzemgazdász. Három gyermekem és két unokám van.)Mára olyan társadalmi és gazdasági helyzet alakult ki, mely a fiatalokon kívül az idős embereket is a maguk módján valamilyen szintű aktivitásra kell, hogy késztesse. A 4K!, melynek hírével, s megjelölt céljaival az interneten túl a sajtón keresztül találkoztam, számomra szimpatikusnak tűnt. Az eltelt néhány hónap alatt tapasztaltam, hogy elkötelezett baloldali párt kíván lenni.
márc 29.
Libertas: 4K!
(A Corvin-áruház épülete, bejárat a Somogyi utca felőli nagy zöld ajtón.)