Mert muszáj tartozni valahova, és a bélyeg-, lepkegyűjtők klubja nem vett fel, mivel se bélyegem, se lepkéim.

Azt gondolom, sajnos meg kellett tapasztalni a tehetetlen és telhetetlen poszt-szocialista  pártok és nem különben a jobboldali konzervatív tömbök ámokfutását. (Tanuljunk hibáikból!) Bizakodva figyeltem ezután a fiatal és valódi demokratikus szerveződéseket, ezen belül a 4K! fejlődését. Úgy hiszem a választásokig a 4K! (csak telne már jobban az idő) meghatározó rendszerkritikus erővé válhat.

Azért a 4K!, mert érthető, és elérhető módon képvisel.

Amikor először megláttam, rákerestem és elolvastam mi is ez az egész ... Éreztem, hogy ez az, ami kell Magyarországnak, mindannyiunknak és mivel hasonló gondolatokra leltem, úgy hiszem nekem is köztük a helyem.

Magyar fiatal vagyok, a családalapítás kapujában.
Az eszem azt súgja, hogy ebben az országban nem lehet tisztességes munkavállalóként becsülettel eltartani egy családot, így menekülni kell külföldre.
A szívem azt mondja, hogy ez az ország a hazám, a magyarok közössége az ahova tartozom, így még ha nehezebb is, de itt kell tudnom érvényesülni.

Igen! Az én lelkem forradalmár, amivel megteremtettem a múltban a gazdagságot, szép családot, mert akkor ez kellett tenni, de most … most másnak van itt az ideje!

4K! az a szervezett egység jelenleg, amely képes lenne kezelhető alternatívát nyújtani az embereknek és benne elsősorban a fiataloknak a megújulásra! Érzékeltem, hogy igen ezek a fiatalok komolyan is gondolják a Fidesz leváltását és nem csak szavakkal tesznek ellene döntöttem: a tapasztalatom és tudásom átadva segítem őket!

Szívem tele várakozással, mert ez az idő és feltételek nagyon alkalmasak erre. Nincs ellenfél abban most, ha valakik a felemelkedést választják és mutatják az utat az embereknek.

Nekem a köztársaság a fontos. Ha ez létrejön, lesz demokrácia és megfelelő gazdaság, életszínvonal, kultúra, stb. Ebben bízom!

Sokakkal ellentétben én nem kerestem a helyem. Tudom, az én helyem a baloldalon van. Amikor olvastam a 4K! terveiről , gondolatairól, úgy éreztem (és ez így van ma is) ugyanazon az oldalon állunk.