Köztársasági ellenállás
Negyedik Köztársaság
Legalizáljuk a füvet! Támogasd!
Miért a 4K!?

A 4K! munkamódszereiben is a minél teljesebb demokratizmus érvényesül.
Ez jutott kifejezésre  a  párt programjának megalkotási folyamatában. A párt legfőbb céljának, a 4. Köztársaság létrehozását tűzte ki, mellyel az ország társadalmi és gazdasági ellehetetlenülésének veszélye miatt teljes mértékben azonosulni tudok. Szűkebb és tágabb környezetemet is szerény eszközeimmel ebbe az irányba igyekszem befolyásolni.

Márti (72 éves nyugdíjas üzemgazdász. Három gyermekem és két unokám van.)

Mert egy élhetőbb, kiszámíthatóbb országban szeretnék élni.

János (52 éves vállalkozó)

Azt gondolom, sajnos meg kellett tapasztalni a tehetetlen és telhetetlen poszt-szocialista  pártok és nem különben a jobboldali konzervatív tömbök ámokfutását. (Tanuljunk hibáikból!) Bizakodva figyeltem ezután a fiatal és valódi demokratikus szerveződéseket, ezen belül a 4K! fejlődését. Úgy hiszem a választásokig a 4K! (csak telne már jobban az idő) meghatározó rendszerkritikus erővé válhat.

Róbert (33 éves tanár, jelenleg közmunkás)

Apám azt mondta, reméli, a fiának talán már jobb lesz.
Én azt mondom, remélem, a fiamnak jobb lesz.
És bízom benne, hogy az én fiam nem mond semmit, mert neki tényleg jobb lesz, ami talán a 4K!-n is múlhat.

Sándor (43 éves vállalkozó)

Akar valamit, és tenni is képes.

János (53 éves üzemgazdász, az igazságtalanul nélkülözöttek népes táborából)

A 4K!-t tartom annak a civil erőnek, amely  eséllyel indulhat a következő választáson és képes a jelenlegi pipogya ellenzéket megmozdítani. Ideológiája világos, haladó és mindenki számára egyértelmű. A 4. Köztársaságban rejlik az igazi rendszerváltás!

György (újságíró, főiskolai tanár)

Azért csatlakoztam a 4K!-hoz, mert érdekel, hogy egy fiatal, dinamikus, politika iránt érdeklődő csoport mire képes ebben a bebetonozott politikai életbe. Képes-e valóban az emberek érdekeit képviselni, vagy elgyengül és elmossa a jelen politika mocska.

Nóra (25 éves logisztikus)

Elég őrült dolgok járnak néha a fejemben, ennek következménye, hogy a  4. köztársaság és forradalom szóra felkaptam a fejemet még október, november táján, amikor a tüntetések voltak. Már elég régen szerettem volna valamilyen politikához kapcsolódó dologban részt venni, de nem találtam számomra is elfogadható pártot.

Gábor (26 éves hangtechnikus tanuló)

Azért a 4K!, mert magával ragadott a fiatalos lendülete, a tenni akarás, amelyre ennek az országnak nagy szüksége van. Azért a 4K!, mert nem ismerek még egy olyan politikai formációt, ahol ennyire egyformán lenne lehetősége mindenkinek beleszólni az életbe.

Imre (33 éves mérnök, közgazdász)

Mára olyan társadalmi és gazdasági helyzet alakult ki, mely a  fiatalokon kívül az idős embereket is a maguk módján valamilyen szintű aktivitásra kell, hogy késztesse. A 4K!, melynek hírével, s megjelölt céljaival az interneten túl a sajtón keresztül találkoztam, számomra szimpatikusnak tűnt. Az eltelt néhány hónap alatt tapasztaltam, hogy elkötelezett baloldali párt kíván lenni.

Márti (72 éves nyugdíjas üzemgazdász. Három gyermekem és két unokám van.)
Sajtószemle

máj 24.
Mandiner: 4K!: Bojkottálni kell a figyelemelterelő népszavazást

máj 21.
444: Miért nem lehet egyház helyett civil szervezetnek adni az adó másik 1%-át?

máj 15.
SzegedMa: Szegeden gyűjtött aláírást a 4K!

ápr 20.
Reflektor: Hat érv a marihuána legalizációja ellen a 4K! elnökétől

márc 29.
Libertas: 4K!

febr 21.
Gépnarancs: A marihuána orvosi legalizációját követeli a 4K!

febr 07.
444: 0.4 gramm füvet adtak fel postán Bayer Zsoltnak

jan 21.
Istvánffy András a Klubrádió reggeli műsorában (4:55-től)

dec 01.
Mandiner: Hogyan hazudnak nekünk a muszlimok integrációjáról?

nov 16.
HVG: Plüssállattal hekkelték meg a Horthy-szobrot a Szabadság téren

Események

jún 15.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Árpád-híd metrómegálló

jún 01.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Blaha Lujza tér

máj 28.
Aláírásgyűjtés - Debrecen, Fórum

máj 25.
Aláírásgyűjtés - Budapest, János Kórház

máj 19.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Nagyvárad tér

máj 14.
Aláírásgyűjtés - Szeged, Kárász utca

máj 14.
Aláírásgyűjtés - Békéscsaba, Csaba Center

márc 11.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Mammut

Facebook
Kapcsolat
E-mail:
info@negyedikkoztarsasag.hu
Irodánk:
Budapest, Blaha Lujza tér 1., Müszi
(A Corvin-áruház épülete, bejárat a Somogyi utca felőli nagy zöld ajtón.)
  • A 4K! Alapprogramja
  • A 4K! választási programja
  • Mitől lesz jó az országnak és nekem?
  • Elnökség
  • Történet
  • Alapszabály
  • Alapelvek
  • Regisztráció
  • Letölthető anyagok
  • Hírlevél
  • Mit akarunk?
  • Ismerd meg!
  • Vegyél részt!
« Frissebb hírek
2487. oldal
Korábbi hírek »
« Frissebb hírek
2487. oldal
Korábbi hírek »