Köztársasági ellenállás
Negyedik Köztársaság
Legalizáljuk a füvet! Támogasd!
Miért a 4K!?

Amikor meghirdették a párttá alakulást, jelentkeztem, hogy segítsek a programalakításban. Most, hogy megalakult a párt, továbbra is fokozott figyelemmel hallgatom a róluk szóló híreket és reménykedem, hogy nemcsak a tagtoborzás lesz sikeres, hanem visszatérve az akciózáshoz, azok is segíteni fogják a 4K! ismertségét és elismerését. A programjuk alapján űrbetöltő szerepük van, amit következetes munkával be tudnak tölteni.

András (59 éves, volt könyvkészítő kisiparos)

Azért, mert ez az első pártprogram amivel egyetértek.
Én egy fizikai dolgozó vagyok, senki sem képviseli az érdekeinket kivagyunk szolgáltatva a munkaadóknak. Nincs beleszólásunk érdemben a kormány munkájába. Én ebben a programban látom az ország jó irányú növekedését. Soha sem voltam semmilyen pártnak tagja.

Zoltán (47 éves lakatos)

Arra gondoltam, hogy végre lesz esélye annak, hogy egy új, tiszta baloldal szülessen végre Magyarországon.

Sándor (43 éves vállalkozó)

Azért csatlakoztam a 4K!-hoz, mert érdekel, hogy egy fiatal, dinamikus, politika iránt érdeklődő csoport mire képes ebben a bebetonozott politikai életbe. Képes-e valóban az emberek érdekeit képviselni, vagy elgyengül és elmossa a jelen politika mocska.

Nóra (25 éves logisztikus)

... mert nem vállal a 4K! az elmúlt 22 év disznóságaiban tevékenyen résztvevő pártokkal semmiféle közösséget és új alapokra kívánja helyezni a Köztársaság működését. A közösség, a kor, és a tudás összetétele teszi vonzóvá a pártot, ugyanakkor ügyelve arra a hibalehetőségre, amivel több korábban indult pozitív kezdeményezés dugába dőlt.

Tibor (57 éves vállalkozó)

A fő motivációm, hogy mindenképp támogatok minden igazi, a hivatalos baloldaltól eltérő, a hagyományos baloldali elvekhez visszatérő formációt. Ilyen a 4K! is.

Attila (47 éves főiskolai tanár)

Amikor először megláttam, rákerestem és elolvastam mi is ez az egész ... Éreztem, hogy ez az, ami kell Magyarországnak, mindannyiunknak és mivel hasonló gondolatokra leltem, úgy hiszem nekem is köztük a helyem.

Márton (21 éves grafikus)

A fő motivációm, hogy mindenképp támogatok amit nem az állampárthoz kötődő emberek csinálnak. Ilyen a 4K! is.

Attila (47 éves főiskolai tanár)

Amikor a Nyugati téri párnacsatáról hallottam, gondoltam, jópofa srácok. Amikor szellemjárást szerveztek a Sándor palota elé, már jelentkeztem, hogy részt veszek. Amikor október 23-án Istvánffy András beszédet mondott a tüntetésen, egyre jobban figyeltem rájuk. Amikor meghirdették a párttá alakulást, jelentkeztem, hogy segítsek a programalakításban.

András (59 éves, volt könyvkészítő kisiparos)

Elég őrült dolgok járnak néha a fejemben, ennek következménye, hogy a  4. köztársaság és forradalom szóra felkaptam a fejemet még október, november táján, amikor a tüntetések voltak. Már elég régen szerettem volna valamilyen politikához kapcsolódó dologban részt venni, de nem találtam számomra is elfogadható pártot.

Gábor (26 éves hangtechnikus tanuló)
Sajtószemle

máj 24.
Mandiner: 4K!: Bojkottálni kell a figyelemelterelő népszavazást

máj 21.
444: Miért nem lehet egyház helyett civil szervezetnek adni az adó másik 1%-át?

máj 15.
SzegedMa: Szegeden gyűjtött aláírást a 4K!

ápr 20.
Reflektor: Hat érv a marihuána legalizációja ellen a 4K! elnökétől

márc 29.
Libertas: 4K!

febr 21.
Gépnarancs: A marihuána orvosi legalizációját követeli a 4K!

febr 07.
444: 0.4 gramm füvet adtak fel postán Bayer Zsoltnak

jan 21.
Istvánffy András a Klubrádió reggeli műsorában (4:55-től)

dec 01.
Mandiner: Hogyan hazudnak nekünk a muszlimok integrációjáról?

nov 16.
HVG: Plüssállattal hekkelték meg a Horthy-szobrot a Szabadság téren

Események

jún 15.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Árpád-híd metrómegálló

jún 01.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Blaha Lujza tér

máj 28.
Aláírásgyűjtés - Debrecen, Fórum

máj 25.
Aláírásgyűjtés - Budapest, János Kórház

máj 19.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Nagyvárad tér

máj 14.
Aláírásgyűjtés - Szeged, Kárász utca

máj 14.
Aláírásgyűjtés - Békéscsaba, Csaba Center

márc 11.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Mammut

Facebook
Kapcsolat
E-mail:
info@negyedikkoztarsasag.hu
Irodánk:
Budapest, Blaha Lujza tér 1., Müszi
(A Corvin-áruház épülete, bejárat a Somogyi utca felőli nagy zöld ajtón.)
  • A 4K! Alapprogramja
  • A 4K! választási programja
  • Mitől lesz jó az országnak és nekem?
  • Elnökség
  • Történet
  • Alapszabály
  • Alapelvek
  • Regisztráció
  • Letölthető anyagok
  • Hírlevél
  • Mit akarunk?
  • Ismerd meg!
  • Vegyél részt!
« Frissebb hírek
2336. oldal
Korábbi hírek »
« Frissebb hírek
2336. oldal
Korábbi hírek »