Gábor (26 éves hangtechnikus tanuló)A teljes politikai cserét, a megszorítások felfüggesztését, a múlttal való szembenézést fontosnak tartom, de nem akarok bűnbakokat. Nagyon örülök, hogy szociáldemokrata párt kívánunk lenni és remélem, ezen belül jut hely a keresztyén szocializmusnak is!
Gábor (24 éves színész)Amellett, hogy "nem tetszik neki a rendszer", kínál egy alternatívát és tesz is a megvalósulásáért.
Péter (27 éves közgazdász)A 4K! számomra egyet jelent a békés, büszke és sikeres Magyarország jövőjébe vetett hittel.
János (52 éves vállalkozó)Mert elegem van a jelenlegi politikai elit mutyizásából – oligarchák, sógor koma ügyekből, és abból hogy a saját klientúrájukat hozzák helyzetbe, az átlag emberek/vállalkozók cégek kárára.
Tamás (40 éves szakács)Nem az a megoldás, hogy elmenekülünk az országból, hanem az hogy az épeszű, tehetséges, az országért valóban tenni akaró politikus kapjanak lehetőséget az ország vezetésére. Amíg ezen az úton haladnak, addig én biztos, hogy támogatni fogom őket, és erre buzdítok minden jóérzésű, az ország jövőjével kapcsolatban felelősen gondolkodó magyar állampolgárt, és pártot.
Hajrá Magyarország, Hajrá Magyar Köztársaság, Hajrá 4K!
Erik (62 éves lakásfelújító vállalkozó)Szívem tele várakozással, mert ez az idő és feltételek nagyon alkalmasak erre. Nincs ellenfél abban most, ha valakik a felemelkedést választják és mutatják az utat az embereknek.
Feri (62 éves nyugdíjas)4K! az a szervezett egység jelenleg, amely képes lenne kezelhető alternatívát nyújtani az embereknek és benne elsősorban a fiataloknak a megújulásra! Érzékeltem, hogy igen ezek a fiatalok komolyan is gondolják a Fidesz leváltását és nem csak szavakkal tesznek ellene döntöttem: a tapasztalatom és tudásom átadva segítem őket!
Attila (34 éves agrármérnök)Eljött a 24. óra, ha két év múlva az érdektelenség és a butaság újra hatalomra segíti valamelyik olyan erőt, amelyik már bizonyította alkalmatlanságát és erkölcstelenségét, akkor az ország behozhatatlan hátrányba kerül és félek hogy akkor már visszafordíthatatlanul.
János (52 éves vállalkozó)Mert nem akarok elmenekülni, lógó orral megfutamodni, bármennyire is egyszerűbb megoldás lenne, itt hagyni minden gondot, bajt és mondjuk Németországba költözni és dolgozni. Mert nekem ez a hazám! És ahogy Vörösmarty a Szózatban mondja: „mert itt élned, halnod kell”
Attila (47 éves főiskolai tanár)A fő motivációm, hogy mindenképp támogatok amit nem az állampárthoz kötődő emberek csinálnak. Ilyen a 4K! is.
márc 29.
Libertas: 4K!
(A Corvin-áruház épülete, bejárat a Somogyi utca felőli nagy zöld ajtón.)