Köztársasági ellenállás
Negyedik Köztársaság
Legalizáljuk a füvet! Támogasd!
Miért a 4K!?

A rendszerváltás nem hozta meg azt amit vártam .
Gondoltam, hogy egy új mozgalom, ami még  eddig nem sározódott be, feltudja számolni ezt a mérhetetlen korrupciót ami jelenleg virágzik. A szakértéssel kapcsolja össze a politikát és nem a hatalomra törekvés az elsődleges, hanem az ország és  az itt élő emberek nagy többségének az érdekeit képviseli, nem pedig egy kevés elitre koncentrál.

Kati (71 éves nyugdíjas)

Az unokáimért. Nem akarom, hogy egy tankönyvből tanulják Radnótit és Nyírőt.

Péter (62 éves építőmérnök, 4,3 szoros nagypapa)

Azért a 4K!, mert magával ragadott a fiatalos lendülete, a tenni akarás, amelyre ennek az országnak nagy szüksége van. Azért a 4K!, mert nem ismerek még egy olyan politikai formációt, ahol ennyire egyformán lenne lehetősége mindenkinek beleszólni az életbe.

Imre (33 éves mérnök, közgazdász)

Azért regisztráltam a 4K!-hoz, mert tetszett az alapállása, tetszett, hogy erősen baloldalinak minősítette magát. A találkozókon olyan érzése volt az embernek, hogy nincs veszve semmi, hisz rengeteg okos fiatal volt ott.

Iván (55 éves építésvezető)

Mert elegem van a jelenlegi politikai elit hazudozásaiból.

János (52 éves vállalkozó)

Amikor először megláttam, rákerestem és elolvastam mi is ez az egész ... Éreztem, hogy ez az, ami kell Magyarországnak, mindannyiunknak és mivel hasonló gondolatokra leltem, úgy hiszem nekem is köztük a helyem.

Márton (21 éves grafikus)

Mert úgy érzem, mára már nem elég csak hőzöngeni, jól odamondani, eljött a cselekvés ideje, és én is tevékenyen részt akarok venni egy szebb és jobb ország felépítésében

János (52 éves vállalkozó)

Nekem a köztársaság a fontos. Ha ez létrejön, lesz demokrácia és megfelelő gazdaság, életszínvonal, kultúra, stb. Ebben bízom!

János (79 éves nyugdíjas mérnök)

A fő motivációm, hogy mindenképp támogatok minden igazi, a hivatalos baloldaltól eltérő, a hagyományos baloldali elvekhez visszatérő formációt. Ilyen a 4K! is.

Attila (47 éves főiskolai tanár)

Én azért csatlakoztam és érdeklődtem e társaság iránt, a baloldali értékeken kívül,  mert fiatalok vagytok. Azt várom el a csapattól, hogy hatalmas lendülettel, kreativitással hozzátok az újat, az emberi, a természeti, az élhetőséghez szükséges  értékek sorát. A mosolyt, a vidámságot, az optimizmust, az újjászületést.

Erik (62 éves lakásfelújító vállalkozó)
Sajtószemle

máj 24.
Mandiner: 4K!: Bojkottálni kell a figyelemelterelő népszavazást

máj 21.
444: Miért nem lehet egyház helyett civil szervezetnek adni az adó másik 1%-át?

máj 15.
SzegedMa: Szegeden gyűjtött aláírást a 4K!

ápr 20.
Reflektor: Hat érv a marihuána legalizációja ellen a 4K! elnökétől

márc 29.
Libertas: 4K!

febr 21.
Gépnarancs: A marihuána orvosi legalizációját követeli a 4K!

febr 07.
444: 0.4 gramm füvet adtak fel postán Bayer Zsoltnak

jan 21.
Istvánffy András a Klubrádió reggeli műsorában (4:55-től)

dec 01.
Mandiner: Hogyan hazudnak nekünk a muszlimok integrációjáról?

nov 16.
HVG: Plüssállattal hekkelték meg a Horthy-szobrot a Szabadság téren

Események

jún 15.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Árpád-híd metrómegálló

jún 01.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Blaha Lujza tér

máj 28.
Aláírásgyűjtés - Debrecen, Fórum

máj 25.
Aláírásgyűjtés - Budapest, János Kórház

máj 19.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Nagyvárad tér

máj 14.
Aláírásgyűjtés - Szeged, Kárász utca

máj 14.
Aláírásgyűjtés - Békéscsaba, Csaba Center

márc 11.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Mammut

Facebook
Kapcsolat
E-mail:
info@negyedikkoztarsasag.hu
Irodánk:
Budapest, Blaha Lujza tér 1., Müszi
(A Corvin-áruház épülete, bejárat a Somogyi utca felőli nagy zöld ajtón.)
  • A 4K! Alapprogramja
  • A 4K! választási programja
  • Mitől lesz jó az országnak és nekem?
  • Elnökség
  • Történet
  • Alapszabály
  • Alapelvek
  • Regisztráció
  • Letölthető anyagok
  • Hírlevél
  • Mit akarunk?
  • Ismerd meg!
  • Vegyél részt!
« Frissebb hírek
2069. oldal
Korábbi hírek »
« Frissebb hírek
2069. oldal
Korábbi hírek »