Néhány gondolat a köztulajdon lenyúlásáról

2016. március 4.

Pataki Viktor írása. A szerző a 4K! Országos Bizottságának tagja.

A köztulajdon mindig is a nép közös érdekét szolgálta. Ez a tulajdon az ország jólétét hivatott biztosítani, szemben a magántulajdonnal, melynek célja a végtelen és féktelen halmozás.

A köztulajdont azonban a rendszerváltás óta megerősödött maffiakormányok folyamatosan lecsapolták, és jelenleg is károsítják a magyar népet, többek között a földprivatizációnak nevezett szabadrablással, és azzal, hogy az MNB-alapítványok pénze „elveszti közvagyon jellegét”. A Fidesz-kormány saját véleménye szerint ezt a „polgári értékrend” kiteljesedése érdekében teszi, de jelentsen ez akármit, a társadalmi egyenlőtlenségek csak nőnek, a középosztály lecsúszóban, a közintézmények pedig romokban vannak – a NER polgári Magyarországa egy hazugság, politikájuk megbukott.

A hazánkon átvándorló tömegek miatt a figyelem teljes mértékben elterelődött az állami földek eladásáról, amelyet Lázár „öszödi beszéde” se tudott a felszínre hozni. Lázár beismerte, hogy a Fidesz kormánya ugyanolyan korrupt mint a volt MSZP-kormányok, ezért mond le inkább a kormány több mint 380 ezer hektár földről. 

A 4K! szerint erre nem megoldás az, hogy ködös pályázatok útján korrupt pártkatonáknak adják el inkább a köztulajdonban álló földeket.

A maffiakormányok az elmúlt 26 évben arra törekedtek, hogy kialakítsák az éppen aktuális kormány kegyétől és juttatásaitól függő rétegeket. Egymás ellen fordították azokat az átlagembereket, akik kénytelenek voltak megélhetésük érdekében behódolni ezeknek az eszement rendszereknek. Ennek a káros folyamatnak az eredménye például a silány mai magyar politikai kultúra.

Hab a tortán a kormánypártok által megszavazott törvénymódosítás, mely 200 milliárd forint közpénz mozgását rejtené el a szemünk elől. Ez azt jelenti, hogy abból az adóból, melyet mi, hétköznapi emberek befizetünk az államnak, ennyivel kevesebb pénz elszórását lehetne számon kérni a kormánytól. A módosítási javaslat vitáján amúgy 199 főből 19 jelent meg, továbbá a szavazás idején sem volt teljes a létszám, így a Fidesz-KDNP megszavazta az alkotmányellenes törvénymódosítást.

A 4K! kormányra kerülése esetén a pofátlan korrupciót elősegítő politikusok felelősségre lesznek vonva, és akár vagyonelkobzás eszközével is igazságot fog tenni, továbbá biztosítani fogja, hogy ne politikai hovatartozás, hanem valóban rátermettség alapján tudjanak a magyar emberek érvényesülni. Felül fogjuk vizsgálni a gyanús privatizációs szerződéseket, hogy visszaállíthassuk a közösség tulajdonának súlyát az országban, hogy a gazdagok helyett az alsó- és középosztály részesüljön hazánk javaiból. 

 

Egyetértesz? Támogasd a 4K!-t vagy csatlakozz hozzánk!