Az EU-t át kell alakítani, ha nem akarjuk leépíteni

2015. december 10.

Az EU mindenki számára nyilvanvaló válsága idején élünk, amikor egyértelművé vált, hogy a rendszer nem csak kezelni nem képes a problémákat, hanem nagyrészt maga termeli őket.

Azok számára, akik meg szeretnék változtatni ezt a helyzetet, két út nyílik: vagy az EU leépítése, és visszatérés a korábbi állami szintű működéshez, vagy az EU átalakítása a hétköznapi emberek érdekében, ami többek között egységes iparpolitikát, egységes szociális politikát, és valódi, európai szintű demokráciát jelent.

A 4K! a második utat tartja kívánatosnak. Az EU leépítése szerintünk csak akkor merülhet fel, ha az európai szintű pozitív fordulat esélye végleg lezárult. Ennek szellemében foglaltuk az Alapprogramba a következő részt:


Az Európai Unió jelenleg egy olyan politikai és gazdasági válságban van, ami logikus következménye az eddigi működésének. Az EU felépítésében az egységes piac kezdettől elsőbbséget élvez a közös fejlesztési és szociálpolitikai célok fölött.

A közös gazdaságpolitika szerkezete arra épül, hogy a központi államok termelőkapacitását növeli, a perifériaállamokat pedig, amelyek közé Magyarország is tartozik, ipartalanítja és felvevőpiaci helyzetbe kényszeríti.

Ezzel hosszú távon olyan eladósodást okoz a periférián, amit az Unió ma megszorító intézkedésekkel próbál "megoldani", tovább fokozva az egyenlőtlen elosztásból fakadó problémákat. A felhalmozás hatékonysága érdekében ugyanez a rendszer a munkavállalók érdekképviseletét, az egészségügyet, az oktatást, a szociálpolitikát, a kulturális intézményrendszert a centrumban is leépíti.

Jelenleg a gazdaságpolitikai döntések az EU központjában születnek, a társadalompolitikai felelősséget pedig a közös gazdaságpolitika korlátai közé szorult országok kormányaira hárítják az uniós vezetők. Az egyes országok állampolgárai joggal érzik úgy, hogy a demokrácia meglévő eszközei nem garantálják számukra az érdekképviseletet. Az EU jelenlegi, egyenlőtlenséget termelő működését meg kell változtatni. Erre addig nincs esély, amíg az Unión belüli egyenlőtlen felhalmozás kárvallottjai nem szólhatnak bele az uniós politikák alakulásába.

A gazdasági demokráciához elengedhetetlen az EU-s centrum és a periféria közti kizsákmányoló viszony megszüntetése. Olyan egységes európai fejlesztéspolitikára van szükség, amely valódi esélyt teremt a periférián is. Ennek eszközei az egységes, fejlesztő iparpolitika, az Európai Központi Bank reformja, a spekulációs tőke áramlásának megállítása és az offshore tilalma. A szociálpolitika uniós szintre emelése ugyancsak elengedhetetlen ahhoz, hogy a centrum felhalmozásának költségeit ne lehessen a periféria társadalmaira terhelni. A gazdasági demokráciának az is feltétele, hogy az EU külső gazdasági szerződéseiről csak részvételi módon lehessen dönteni.

A változáshoz másfelől elengedhetetlen, hogy a gazdasági rendszer alapját ne a tőkés felhalmozás, hanem a társadalom jóléte határozza meg. Ehhez a gazdaságban a társadalmi ellenőrzés alatt álló szövetkezeti szektornak meg kell erősödnie a tőkés vállalatokhoz képest. A politikában pedig a munka képviseletét kell megerősíteni a tőke képviseletéhez képest. Az Európai Alkotmány létrehozásának folyamatát újra kell indítani, és olyan alkotmányt kell írni, ami nem a piac, hanem az emberek érdekét szolgálja.

A 4K! azoknak az európai baloldali pártoknak és mozgalmaknak a szövetségese, amelyek ezekért a célokért harcolnak.

 

A 4K! teljes Alapprogramja

 

Egyetértesz? Támogasd a 4K!-t vagy csatlakozz hozzánk!