A centrális pofozótér
Hol vagyunk most? Merre tovább? Három részes sorozat.
A Nemzeti Együttműködés Rendszere megbukott.
A sorozatban elvesztett harmadik időközi választás bebizonyította, hogy Orbán és rablóbandája nem fog örökké uralkodni.
Orbánék azt gondolták, hogy kiskirályaikkal és oligarcháikkal húsz-harminc évre rendezkednek be, az ország pedig addig a magántulajdonuk: a befizetett adóforintok az ő privát vagyonuk, és úgy cseszegetik a hétköznapi embereket, ahogyan kedvük tartja.
Ebből azért az embereknek elege lett.
A centrális erőtér mára centrális pofozótérré alakult át, ahol Orbán jobbról és balról is kapja a pofonokat.
Mi volt ez az egész?
Orbán öt éve azt állította, hogy a NER-rel új világ veszi kezdetét. Hazudott.
A NER valójában nem változás a rendszerváltáshoz képest, hanem annak a kiteljesítése.
A húsz év alatt egyre nagyobb nyomort és létbizonytalanságot szülő rendszert egy idő után már csak diktatórikus eszközökkel lehet fenntartani. És az idő múlásával már lehet őszintének lenni, nem kell úgy tenni, mintha a rendszerváltás szólamai igazak lettek volna, nyíltan meg lehet mutatni, hogy a közakarat és az igazságosság helyett az önkényre és a szabad rablásra épül minden.
A jó hír az, hogy NER-nek vége lesz.
A rossz hír az, hogy még nem látszik, mi jön utána.
A szocik szívesen visszatérnének, hogy ugyanott folytassák, ahol abbahagyták, a Jobbik pedig már kilincsel a NER kiskirályainál és az oligarcháinál, hogy biztosítsa őket, hatalomra kerülése esetén ugyanúgy hozzáférhetnek a húsosfazékhoz.
A valódi tét nem az, hogy milyen pártlogók váltogatják egymás kormányon, hanem az, hogy soha többé ne lehessen megtenni azt a hétköznapi emberekkel, amit a kiváltságosok eddig nap mint nap megtettek velük.
(fotó: Origo)
