Valódi épületenergetikai fejlesztésekre van szükség Szegeden

2014. szeptember 29.

A néhány ezer magánlakást érintő programok helyett valódi épületenergetikai fejlesztésekre van szükség - jelentette ki Szél Bernadett, az LMP társelnöke hétfőn Szegeden, sajtótájékoztatón.

Istvánffy András, a 4K! elnöke azt mondta: Magyarországnak új irányra van szüksége az elmúlt 25 év kudarcai után, "a korruptan működő politikai kasztnak" nincs koncepciója arról, hogy az országnak merre kellene haladnia például az energetikában. Véleménye szerint javítani kell az energiahatékonyságot és jelentősen növelni a megújuló energiaforrások részarányát.

Szél Bernadett azt mondta, az épületek szigetelésével valódi és tartós rezsicsökkentés érhető el, érdemben mérsékelhető lenne az ország függősége az orosz gáztól és a beruházások munkahelyeket is teremtenének.


Ha a Fideszen múlik - folytatta Szél Bernadett -, nagy mértékű épületenergetikai fejlesztés nem valósul meg az országban. Bár a kormányprogramban 2010-ben még az szerepelt, hogy évente a lakásállomány 10 százalékának felújítása történik majd meg, az idén zárult ciklusban csupán néhány ezer magánlakás korszerűsítése kapott támogatást - közölte a politikus.

Az LMP szerint 200 milliárd forintos alap létrehozására lenne szükség, ebből a lakóközösségek és az ingatlantulajdonosok normatív támogatást kaphatnának az épületek szigeteléséhez és a nyílászárók cseréjéhez. Emellett az épületenergetikai beruházások a szolgáltatókkal partnerségben is megvalósíthatók, a költségeket pedig a megtakarításokból lehetne fedezni - fejtette ki Szél Bernadett.

Szentistványi István, az LMP szegedi listavezetője kifejtette, a csongrádi megyeszékhelyen sok olyan társasház van, amely a jelentős önrész miatt az utolsó pillanatban lépett vissza attól, hogy pályázzon a 2009-ben kiírt panelrekonstrukciós program forrásaira. Számukra nem kínált megoldást az IKV Zrt. vezetője által kidolgozott terv sem, amely tisztán önerőből valósította volna meg az épületek energetikai korszerűsítését.

/MTI hír/
fotó innen

Egyetértesz? Támogasd a 4K!-t vagy csatlakozz hozzánk!