Közösségi bérlakásprogramot indítana a 4K! és az LMP

2014. augusztus 24.

Az októberi önkormányzati választáson tíz budapesti kerületben együttműködő két párt szerint 10 ezer magántulajdonú bérlakás bevonásával számol, a feltételeket a főváros garantálná.

Istvánffy András, a 4K! elnöke a sajtótájékoztatóan arról beszélt, hogy az elmúlt 24 év mindenkori elitje fővárosi és kormányzati szinten is hibás lakáspolitikát folytatott: kizárólag a tulajdonszerzést támogatták. A bérlést előnyben részesítő szemléletváltást a kormánynak is elő kell segítenie, hiszen amellett, hogy Budapesten a lakások tíz százaléka üresen áll, a fiatalok például megfizethető bérlakások hiányában nem tudnak elköltözni otthonról – húzta alá.


Csárdi Antal, az LMP főpolgármester-jelöltje elmondta: a bérlakásprogram gerincét egy lakásügynökség adná. A működés egyik feltétele az lenne, hogy a fővárosi önkormányzat garantálja a magántulajdonban lévő lakások állagmegóvását és a bérleti díjak beszedését, ezzel a lakástulajdonosokat érdekeltté lehetne tenni a programban való részvételben. Emellett bevezetnének „az eddigi gyakorlattól eltérően egy nagyon szigorú”, rászorultságot, egyebek mellett gyerekszámot, jövedelmet figyelembe vevő pontrendszert.

A politikus kiemelte: mivel a bérlakások jelenlegi piaci ára sokak számára nem megfizethető, a programban részt vevők számára a piaci ár és a bérleti díj közötti különbözetet a fővárosi önkormányzat pótolná ki. Mindez tízezer bérlakás bevonásával számolva nagyságrendileg 3 milliárd forintba kerülne, ami a főváros költségvetésének nagyságrendjét ismerve kigazdálkodható összeg – hangsúlyozta Csárdi Antal. Ezen túlmenően bérlakások építését is el kell kezdeni – jegyezte meg. Kérdésre válaszolva a politikus hozzátette: a hajléktalanságot is megoldhatónak tartják a program segítségével.

/MTI hír/

Egyetértesz? Támogasd a 4K!-t vagy csatlakozz hozzánk!