Helyi kampányok hétvégéje
Tatabányán felkerült Majer Zsuzsanna óriásplakátja, Dunakeszin és Szegeden pedig folyamatos a plakátolás, hogy minén többen értesülhessen róla: Van kire szavazni.



Erik (62 éves lakásfelújító vállalkozó)Én azért csatlakoztam és érdeklődtem e társaság iránt, a baloldali értékeken kívül, mert fiatalok vagytok. Azt várom el a csapattól, hogy hatalmas lendülettel, kreativitással hozzátok az újat, az emberi, a természeti, az élhetőséghez szükséges értékek sorát. A mosolyt, a vidámságot, az optimizmust, az újjászületést.
Zoltán (41 éves közgazdász)Azért csatlakoztam, mert ki mertétek jelenteni, hogy baloldali pártot szerveztek!
Úgy éreztem, hogy 20 éve egy ilyen kezdeményezésre vártam.
Máris tetszik, hogy ilyen sokfajta baloldali és patrióta ember között lehetek.
Attila (47 éves főiskolai tanár)A fő motivációm, hogy mindenképp támogatok amit nem az állampárthoz kötődő emberek csinálnak. Ilyen a 4K! is.
Attila (34 éves agrármérnök)Eljött a 24. óra, ha két év múlva az érdektelenség és a butaság újra hatalomra segíti valamelyik olyan erőt, amelyik már bizonyította alkalmatlanságát és erkölcstelenségét, akkor az ország behozhatatlan hátrányba kerül és félek hogy akkor már visszafordíthatatlanul.
Márton (21 éves grafikus)Amikor először megláttam, rákerestem és elolvastam mi is ez az egész ... Éreztem, hogy ez az, ami kell Magyarországnak, mindannyiunknak és mivel hasonló gondolatokra leltem, úgy hiszem nekem is köztük a helyem.
László (46 éves középvezető)Sokakkal ellentétben én nem kerestem a helyem. Tudom, az én helyem a baloldalon van. Amikor olvastam a 4K! terveiről , gondolatairól, úgy éreztem (és ez így van ma is) ugyanazon az oldalon állunk.
János (52 éves vállalkozó)Mert elegem van a jelenlegi politikai elit hazudozásaiból.
János (52 éves vállalkozó)Mert úgy érzem, mára már nem elég csak hőzöngeni, jól odamondani, eljött a cselekvés ideje, és én is tevékenyen részt akarok venni egy szebb és jobb ország felépítésében
Attila (47 éves főiskolai tanár)A fő motivációm, hogy mindenképp támogatok minden igazi, a hivatalos baloldaltól eltérő, a hagyományos baloldali elvekhez visszatérő formációt. Ilyen a 4K! is.
Bogi (32 éves logisztikus / irodavezető)Azért a 4K!, mert érthető, és elérhető módon képvisel.
Tatabányán felkerült Majer Zsuzsanna óriásplakátja, Dunakeszin és Szegeden pedig folyamatos a plakátolás, hogy minén többen értesülhessen róla: Van kire szavazni.


