A 4K! budapesti jelöltjei

2014. február 7.

A 4K! - Negyedik Köztársaság bemutatta budapesti egyéni képviselőjelöltjeit.

Langer Ármin, a budapesti 1. evk. jelöltje

Az új választási rendszerben az egyik legérdekesebb új választókerület a belvárosi, amely a teljes I. és V. kerületet, a VIII. kerület körúton belüli részét, valamint a IX. kerület belső részét egyesíti. Az itteni jelöltek névsora is különleges: a Fidesz Rogán Antalt, az MSZP-DK-Együtt a Millás Juhász Péter Gyurcsány miatti visszalépése után Kerék-Bárczy Szabolcsot, az LMP Schiffer Andrást, a Jobbik Hegedűs Lórántnét indítja.

A 4K! a belvárosi választókerületben Langer Ármint indítja, aki jelenleg a Potsdami Egyetemen hallgat zsidó teológiát és a berlini rabbiszemináriumon rabbijelölt. Langer Ármin rendszeres publikációi mellett több emberjogi és rendszerkritikus civil szervezetben vett részt önkéntesként, többek között a Magyar Fokhagymafront alapítója.


„Különösen fontosnak tartom a bevándorlóellenességről, az iszlamofóbiáról és az izraeli politika kritikus szemléletéről való nyilvános gondolkodást. És teszek is érte, nemcsak írok róla. Azért vállaltam, hogy 4K!-színekben indulok a képviselőségért, mert a 2014-ben a 4K! az egyedüli szereplő a magyar politikában, amelyik megtöltheti új jelentéssel a "baloldali" szót, ami számomra oly fontos” - mondta Langer Ármin a jelöltségéről.

A rendszerváltás utáni Magyarországi Szociáldemokrata Párttal való folytonosságot képvisel a 4K! pestszentlőrinci jelöltje, Pintér József, aki 1990-ben ugyanitt volt a szociáldemokraták egyéni képviselőjelöltje, és hosszú ideig a párt helyi elnöke.

Papp Réka Kinga, a budapesti 5. evk. jelöltje

A VI. és VII. kerületből álló 5. számú választókerületben Papp Réka Kinga indul egyéni jelöltként. Papp Réka az előző ciklusban civil aktivistaként a VI. kerületben vívott hosszas harcot Verók István szocialista polgármesterrel a kerületi ingatlanpanamák ügyében.

A 4K! budapesti jelöltjenek átlagéletkora 30 év.

A 4K! budapesti jelöltjei:

Budapest 1. evk (I. és V.): Langer Ármin
Budapest 2. evk (XI.): Kapuvári Tamás
Budapest 3. evk (XII. és II. belső része): Bartha Attila
Budapest 4. evk (II. külső és a III. külső része): Szőllőssy Kristóf
Budapest 5. evk (VI. és VII.): Papp Réka Kinga
Budapest 6. evk (VIII. és IX.): dr. Sarkadi László
Budapest 7. evk (XIII.): Trasciatti Attila
Budapest 8. evk (XIV.): Gombó Áron
Budapest 9. evk (X.): Mezei Dávid
Budapest 10. evk (III.): Istvánffy András
Budapest 11. evk (IV.): Horváth Nikoletta
Budapest 12. evk (XV.): Sági Tamás
Budapest 13. evk (XVI.): dr. Salha Omár
Budapest 15. evk (XVIII.): Pintér József
Budapest 17. evk (XXI és XXIII.): Völgyesi Krisztián
Budapest 18. evk  (XXII és XI. déli része): Fisch Róbert

 

Egyetértesz? Támogasd a 4K!-t vagy csatlakozz hozzánk!