Salha Omár a Tilos rádióban a legalizálásról
Teljes legalizáció vagy a félmegoldás dekriminalizáció?
Salha Omár, a 4K! alelnöke a marihuána legalizációjáról vitatkozott az LMP-s Vágó Gáborral, a Tilos Rádióban.
Sándor (43 éves vállalkozó)Apám azt mondta, reméli, a fiának talán már jobb lesz.
Én azt mondom, remélem, a fiamnak jobb lesz.
És bízom benne, hogy az én fiam nem mond semmit, mert neki tényleg jobb lesz, ami talán a 4K!-n is múlhat.
Sándor (43 éves vállalkozó)Arra gondoltam, hogy végre lesz esélye annak, hogy egy új, tiszta baloldal szülessen végre Magyarországon.
Éva (32 éves közgazdász)Regisztráltam a pártba és részt vettem néhány rendezvényükön: nagyon sok érdekes, izgalmas, tettre kész, intelligens embert ismertem meg, akik a szabadidejükben nagyon sokat dolgoznak azon, hogy a 4K! a 2014-es választáson meghatározó parlamenti erő legyen.
Csak így tovább 4K!
Attila (47 éves főiskolai tanár)A fő motivációm, hogy mindenképp támogatok minden igazi, a hivatalos baloldaltól eltérő, a hagyományos baloldali elvekhez visszatérő formációt. Ilyen a 4K! is.
Feri (62 éves nyugdíjas)4K! az a szervezett egység jelenleg, amely képes lenne kezelhető alternatívát nyújtani az embereknek és benne elsősorban a fiataloknak a megújulásra! Érzékeltem, hogy igen ezek a fiatalok komolyan is gondolják a Fidesz leváltását és nem csak szavakkal tesznek ellene döntöttem: a tapasztalatom és tudásom átadva segítem őket!
János (52 éves vállalkozó)Mert elegem van a jelenlegi politikai elit hazudozásaiból.
Róbert (33 éves tanár, jelenleg közmunkás)Azt gondolom, sajnos meg kellett tapasztalni a tehetetlen és telhetetlen poszt-szocialista pártok és nem különben a jobboldali konzervatív tömbök ámokfutását. (Tanuljunk hibáikból!) Bizakodva figyeltem ezután a fiatal és valódi demokratikus szerveződéseket, ezen belül a 4K! fejlődését. Úgy hiszem a választásokig a 4K! (csak telne már jobban az idő) meghatározó rendszerkritikus erővé válhat.
Kriszta (20 éves közgazdász hallgató)Nagy kíváncsisággal vegyes izgalommal követem nyomon a 4K! megalakulását, programját, pályafutását. Végre egy olyan civil mozgalom, ami felismeri hogy ideje cselekedni, és politikai pályára lép, és ezt egy jó kommunikációval értelmes alapprogrammal teszi. Remélem, teret tudnak nyerni a politikai színtéren is, és végig megmaradnak kezdeti alapelveiknél!
Erika (62 éves háziasszony)Már régóta érlelődött bennem, hogy nem mennek így jól a dolgok, éltem a szocializmusban is van összehasonlítási alapom. A régi rendszer sem volt tökéletes (mint ahogy egyik rendszer sem lehet az), de ez ami most van nonszensz. Mindig szavaztam, de az utolsón nem. Arra a gondolatra jutottam, hogy teljesen friss szellemiségű, új felfogású, szociálisan érzékeny fiatalokra lenne szükség és ekkor láttam meg az interneten a 4K!-t. Talán ők vagy mi leszünk azok akik élhetőbb életet teremtenek/teremtünk. Hát ennyi.
Péter (66 éves nyugdíjas)A 4K! párttá alakulásáról szóló Milla tüntetésen elhangzott Isvánffy beszédből értesültem a 4K! mozgalom létéről. A mozgalom Fidesz egypárti alkotmányról vallott nézetei teljesen egyeztek a én felfogásommal! Azért csatlakoztam hozzátok, mivel úgy éreztem, hogy az Alaptörvény létrehozási módja tarthatatlan, botrányos és felháborító, tehát ezen változtatni kell!
Teljes legalizáció vagy a félmegoldás dekriminalizáció?
Salha Omár, a 4K! alelnöke a marihuána legalizációjáról vitatkozott az LMP-s Vágó Gáborral, a Tilos Rádióban.