A Dózsa-felkelés jegyében indul a 4K! kampánya

2013. október 20.


Kampánynyitó rendezvényt tartott Budapesten a Negyedik Köztársaság Párt. A 4K! a Dózsa-felkelés 500. évfordulójának jegyében indít toborzást. A 4K! szerint Dózsa népének szellemében szakítani kell a Magyarországot foglyul ejtő kiskirályokkal és oligarchapártokkal. Az új párt az átlagbérek alakulásához kötné a képviselők fizetését, népszavazással feloszlathatóvá tenné a parlamentet és megszüntetné a cégeknek adott vissza nem térítendő állami támogatásokat.

Istvánffy András, a 4K! elnöke beszédében elmondta, hogy részvételi kampányt indítanak. Nem kell belépni a pártba, elég csatlakozni a kampányhoz. Istvánffy szerint ez abban lesz mást, mint a többi párt toborzása, hogy ők nem plakátragasztókat keresnek, hanem valódi jogokat adnak a csatlakozóknak: az önkéntesek szavazhatnak az egyéni képviselőjelöltekről és alakíthatják a formálódó választási programot. „Olyan döntéseket nyitunk ki, amiket a pártok mindig megtartanak maguknak” – mondta a 4K! elnöke.


Istvánffy szerint „az egész magyar politikai elit egy vicc”. A rendszerváltás óta az országot oligarchapártok ejtették foglyul, akiknek egyetlen célja a közpénzek ellopása. Magyarországot szerinte nem azok a fiatalok és dolgozó emberek hagyják cserben, akik kénytelenek kivándorolni, hanem azok, akiknek vezetnie kellene.

Istvánffy András leszögezte, hogy a 2014-es választásokon a 4K! lesz az egyetlen új párt. „Bár sok pártalakításról lehet hallani, ezek mind régi politikusok visszatérési kísérletei, vagy parlamenti pártok osztódásából jönnek létre, ezért nem tekinthetők új pártnak. A valódi új pártok alulról szerveződnek, új emberek vesznek részt bennük és új eszméket képviselnek. Ilyen új párt csak a 4K! lesz 2014-ben.”

2014-ben lesz az ötszázadik évfordulója a magyar történelem egyik legnagyobb lázadásának, az 1514-es Dózsa-felkelésnek. Ez nem csak történelmi érdekesség. Ma Magyarország hasonlóan fest, mint 1514-ben. A népet ismét nagyurak és kiskirályok sanyargatják. Dózsa népének üzenete ma is aktuális: az oligarchákat el kell távolítani.

Istvánffy András elmondta, hogy két évvel ezelőtt a Milla színpadán állva optimista volt a baloldal megújulásával kapcsolatban. Idén is kaptak meghívót október 23-ára, de ezúttal vissza kellett utasítaniuk, mert azon a színpadon most már személy szerint ugyanazok a politikusok állnak, akiket kétharmaddal űztek el az emberek. Istvánffy szerint bebizonyosodott, hogy az új civil mozgalmak vezetői arra használták sok ember önkéntes munkáját, hogy a maguk számára alkudjanak ki pozíciókat a régi baloldalon. „Ma már be kell látnom, hogy naiv voltam.”

Istvánffy azt mondta, hogy az ellenzéki pártok egymással való játszmázása mára olyan, mint egy sorozat nyolcadik évada. Az első évad még izgalmas volt, de a nyolcadik már dögunalmas.

Nagy András alelnök elmondta, hogy a politikai kaszt kiváltságainak eltörlése érdekében a 4K! az országgyűlési képviselők fizetését az átlagbérek alakulásához fogja kötni. A mindenkori medián bér négyszerese lesz a képviselői fizetés. „Ez kevesebb, mint a jelenlegi fizetésük. Akkor fog nőni, ha nő az emberek keresete is. Úgy gondoljuk, ez motiváció lesz arra, hogy valóban az emberek életének javításáért dolgozzanak.”

Nagy András elmondta, hogy a 4K! meg fogja szüntetni a cégeknek adott vissza nem térítendő állami támogatások rendszerét, ami a korrupció melegágya. A gazdaságfejlesztést  ehelyett kedvezményes hitelekkel kell megoldani. „Azt szokták mondani, hogy a politikusok szeretnek felelőtlenül osztogatni a népnek. Az igazság az, hogy a legnagyobb osztogatás a haveri cégeknek megy. Ennek a lehetőségét is el szeretnénk vágni” – mondta Nagy András.

A 4K! ezen kívül visszahívhatóvá tenné a polgármestereket. A parlamenti képviselőket egyénenként nem lehetne visszahívni, viszont az országgyűlést népszavazással fel lehetne oszlatni.

Egyetértesz? Támogasd a 4K!-t vagy csatlakozz hozzánk!