Elutasította az LMP a rendszerkritikus szövetség létrehozását, a 4K! önállóan indul a választásokon

2013. szeptember 29.

Az LMP több hetes tárgyalás után elutasította, hogy a rendszerkritikus erők választási szövetséget hozzanak létre a 2014-es választásokra. A 4K! önállóan indul a választásokon, hogy programjával alternatívát nyújtson azoknak, akik nem kérnek az oligarchapártokból, és nem akarnak ismét a kisebbik rosszra szavazni.

A 4K! és az LMP közti korábbi együttműködés továbbvitelének céljából szeptember közepén kezdődtek meg a tárgyalások a lehetséges választási együttműködésről. Az LMP kongresszusa azonban elutasította a szövetség létrehozását.

A 4K! a tárgyalások során egy "LMP-4K!" nevű választási párt létrehozására tett javaslatot. Ennek oka, hogy a két párt közös listája esetén az országgyűlési bejutási küszöb 10%-ra ugrana. Ez a probléma azonban könnyen kiküszöbölhető a választási párt létrehozásával, amely kizárólag a két párt közötti választási együttműködés technikai formája, a két párt önálló létét nem veszélyezteti.

Az LMP azonban elutasította az LMP-4K! szövetség létrehozását, és kizárólag az LMP önálló választási indulását támogatta és a 4K! tagjainak az LMP listáján való esetleges indulásáról volt hajlandó tárgyalni. Ez politikai értelemben a 4K!-nak az LMP-be való beolvasztását jelentette volna. A 4K! tagsága a tárgyalást megelőző belső vitán és pártszavazáson már korábban úgy döntött, hogy az LMP listáján indulás nem járható út a patrióta szociáldemokrácia képviseletére.


A 4K! sajnálattal veszi tudomásul, hogy a rendszerkritikus szövetség létrehozása meghiúsult a rosszul értelmezett szervezeti érdekek miatt. A 4K! az LMP történetének legnehezebb pillanatában, a pártszakadás után kiállt a pártban maradtak mellett, amikor mindenki magára hagyta a zöld pártot. A 4K! továbbra is nagyra értékeli az LMP-ben maradtak elvhűségét, ugyanakkor sajnálja, hogy ez nem párosul merészséggel.

A 4K! és az LMP között 2012 májusában kezdődött együttműködés. A nyáron Új Pólus néven indult meg közös gondolkodás a 4K!, az LMP, a Szolidaritás és a Milla között. Ennek részeként az előbbi három szervezet közös demonstrációt tartott az új munkatörvénykönyve ellen. A 4K! és az LMP közös Köztársasági Minimum programját 2012 októberében mutatta be. Az LMP pártszakadása után szorosabb együttműködés indult a zöld pártban maradtak és a 4K! között, aminek keretében a két párt több közös rendezvényt tartott. A választási szövetség létrehozását azonban az LMP elutasította.

A Negyedik Köztársaság Párt önállóan indul a 2014-es választásokon. A 4K! azoknak az embereknek állít új alternatívát, akik a rendszerváltás kudarca után új irányt keresnek.

Egyetértesz? Támogasd a 4K!-t vagy csatlakozz hozzánk!