A 4K! szövetséget javasol az LMP-ben maradtaknak

2013. február 6.

A 4K! - Negyedik Köztársaság Mozgalom azt javasolja az LMP-ben maradtaknak, hogy kezdjenek tárgyalásokat szoros együttműködés létrehozására Szövetség a Korszakváltásért néven.

"Az elmúlt hetek eseményei tisztázták, hogy kik azok az ellenzékben, akik a valódi korszakváltásért dolgoznak, és kik azok, akik a restauráció erőihez csatlakoznak. Az új, egyértelmű helyzetben végre elkezdődhet a munka egy olyan erő és egy olyan program létrehozására, amely valódi fordulatot hoz Magyarországnak" - mondta Istvánffy András a 4K! elnöksége által tartott sajtótájékoztatón.


A 4K! szerint nem elegendő pusztán Orbán leváltásában gondolkodni. Az elmúlt 20 év óriási kudarc Magyarország számára. Két évtizeddel a rendszerváltás után a dolgozó emberek és a fiatalok teljes bizonytalansággal, vagy a kivándorlással kénytelenek szembenézni, miközben az egymással összefonódott politikusi és nagyvállalkozói kaszt csak a saját rövidtávú hasznával törődik.

"Emiatt teljes fordulatra és korszakváltásra van szükség. Olyan Magyarországot kell létrehozni, ahol a hétköznapi emberek becsülettel boldogulhatnak és ők ellenőrzik a közügyeket, nem pedig a kiváltságosok. Ezt a célt nem lehet elérni abba a régi baloldalba való beolvadással, aminek óriási felelőssége van az elmúlt 20 év igazságtalanságaiban. A valódi fordulat érdekében javasolja a 4K! a Szövetség a Korszakváltásért létrehozását" - mondta el Nagy András alelnök.

A 4K! szerint az utóbbi hónapok káosza az ellenzékben valójában tisztulási folyamat. "A választók 2014-ben várhatóan négy lista közül választhatnak majd: a kormány, a szélsőjobboldal, az MSZP-Bajnai összefogás és a korszakváltók szövetsége közül" - tette hozzá Mezei Dávid alelnök.

"A 4K! álláspontja szerint a valódi korszakváltást akaróknak a régi baloldallal csak a köztársasági alkotmányozásra szabad együttműködniük. Az alkotmányozó többség elérése érdekében a régieknek és az újaknak bizonyos egyéni választókerületekben megállapodást kell kötniük. A demokratikus és részvételi alkotmányozás befejezése után fel kell oszlatni az alkotmányozó országgyűlést, és új, tisztességes választásokat kell tartani" - magyarázta el Salha Omár alelnök.

/fotó: Nagy Dániel/

Egyetértesz? Támogasd a 4K!-t vagy csatlakozz hozzánk!