A 4K! nem csatlakozik a Bajnai-mozgalomhoz, de megállapodást akar az ellenzéki erők között

2012. november 13.


A 4K! nem csatlakozik a Bajnai-mozgalomhoz, ellenben törekszik arra, hogy még a választások előtt megállapodást kössön a demokratikus erőkkel. Az új szociáldemokrata párt célja egy olyan erő felépítése, ami orvosolni akarja a rendszerváltás igazságtalanságait. A volt szocialista miniszterelnököt a 4K! a régi, igazságtalan rendszer részének tartja, ezért nem látja értelmét, hogy belépjen a mozgalmába.

„Annak az erőnek a megszervezését tartjuk a feladatunknak, amely változtatni akar az elmúlt húsz év társadalmi igazságtalanságain és durva egyenlőtlenségén. Ennek érdekében a nyár során az Új pólus nevű szövetség kialakításán dolgoztunk az LMP-vel, a Millával és a Szolidaritással közösen. A Szolidaritás és a Milla azonban ősszel sajnos úgy döntött, hogy feladja a tervet, és inkább beáll az egyik volt szocialista miniszterelnök mellé” – mondta Istvánffy András, a 4K! elnöke.

A 4K! ennek ellenére kitart a megújulás programja mellett, és nem tartja folytathatónak az elmúlt húsz évet. A megújulás szempontjából hiteltelennek tarja a szocialisták egykori miniszterelnökét, aki a jelenlegi kormányhoz hasonlóan az egyenlőtlenségeket növelő megszorító politikát folytatott, ezért nem látja értelmét annak, hogy beálljon a Bajnai-mozgalomba. A 4K! ezért folytatja az érdemi változást akarók erejének felépítését.

„Ígéretet teszünk arra, hogy rajtunk nem fog múlni a köztársaság helyreállítása, hiszen az összes ellenzéki erő közül éppen a 4K! fogalmazta meg elsőként, hogy új köztársaságra van szükség” – jelentette ki Istvánffy András a párt teljes elnökségének jelenlétében tartott sajtótájékoztatón.

„Ezért arra törekszünk, hogy a választások előtt megállapodást tudjunk kötni a demokratikus erőkkel a jogállam helyreállítására: demokratikus alkotmányozási folyamatra és utána új, tisztességes választások megtartására, ahol az állampolgároknak lesz lehetősége arra, hogy szabadon választhassanak a különböző alternatívák között” – tette hozzá Istvánffy.

A 4K! alapvető társadalmi céljának tekinti az egyenlőtlenségek csökkentését, a bejelentett, tisztességes állások számának növelését és a részvételi demokrácia megvalósulását, hogy az ország lakói valóban kézbe tudják venni a sorsuk alakítását.

„A 4K! véget akar vetni a politikai maffiák húsz éve tartó uralmának, ezért célnak tekinti a politikusok visszahívhatóságát, a gazdasági és a politikai elit összefonódásának felszámolását és a további privatizációk megakadályozását” – jelentette ki a 4K! elnöke.

(fotó: Nagy Dániel)

Egyetértesz? Támogasd a 4K!-t vagy csatlakozz hozzánk!