A bíróság fél éve húzza a 4K! bejegyzését, de az új párt elkezdte a programalkotást

2012. október 13.


„A Negyedik Köztársaság Mozgalom a szakmai munkacsoportok alakuló ülésével megkezdte a felkészülést a 2014-es választásokra” – jelentette be sajtótájékoztatóján Istvánffy András a 4K! elnöke és Csonka Balázs alelnök.


Istvánffy András elmondta, hogy noha majdnem fél év telt el az új szociáldemokrata párt alakuló kongresszusa óta, a bíróság még mindig nem jegyezte be a pártot. A határidők maximális kihasználásával és különböző hiánypótlásokkal húzzák az időt. „Úgy tűnik, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nem nézik jó szemmel a pártalakítást” – tette hozzá Istvánffy.

A szervezet emiatt egyfajta törvényen kívüli állapotban kénytelen működni. Nem lehetséges a hivatalos tagfelvétel, nem tudnak tagdíjat szedni és a helyi szervezetek informális keretek között kénytelenek működni. Mindezek ellenére eddig 783 ember regisztrált a pártba, közülük 618-an mondhatók aktívnak. „A mostoha körülmények között az egész szervezet heroikus munkát végez. Ezt az elszántságot látva hiszek benne, hogy van lehetőség a változásra Magyarországon” – mondta a 4K! elnöke.

Istvánffy András elmondta, hogy a 4K! szövetségi politikáját két cél befolyásolja. Az első cél az Orbán-rendszer leváltása és egy demokratikus alkotmányozási folyamat, a második az, hogy a kormányváltás után ne a 2010 előtti világ térjen vissza. A 4K! ezért első lépésként az új erőkkel keres szoros együttműködést, vagyis a Millával, a Szolidaritással, és az LMP-vel.

A 4K! az LMP-vel közös Köztársasági Minimum kialakításába fogott, annak megmutatására, hogy a jogállam helyreállításán túl tovább lehet lépni a részvételi demokrácia irányába, azért, hogy az új köztársaság ne az elitcsoportoké legyen, mint a harmadik köztársaság volt. A Köztársasági Minimum első részét a két párt a következő hetekben fogja bemutatni.

Csonka Balázs alelnök elmondta, hogy a választási program megalkotására 14 szakmai munkacsoportot állítottak fel és a program első verzióját jövő tavasszal fogják vitára bocsátani a teljes tagság körében.

„A 4K! programja igazságos és emberközpontú politikát fog képviselni, szemben a jelenlegi kormány ténykedésével, ami olyan abszurd, mintha a Monty Python-csapat írta volna” – mondta Csonka Balázs.

„A Negyedik Köztársaság Mozgalom hisz a részvétel erejében, ezért a saját szakértőink mellett meg fogjuk keresni azokat az el nem kötelezett érdekvédelmi és civil szakmai szervezeteket és személyeket, akik hozzá tudnak járulni egy XXI. századi emberközpontú program kialakításához” – tette hozzá az alelnök.
 

Egyetértesz? Támogasd a 4K!-t vagy csatlakozz hozzánk!