A 4K! olcsó félrevezetésnek tartja a kormány IMF-ellenes kampányát

A Negyedik Köztársaság Mozgalom felháborító és olcsó próbálkozásnak tartja a kormány IMF-ellenes kampányát, melynek keretében 200 millió forintnyi közpénzt juttat udvari beszállítójának, a volt MFB vezér Patonai Péter által irányított, offshore hátterű Inter Media Group Kft.-nek.
Miközben a plakátokon a kormány abban a pózban tetszeleg, mintha ő védené meg a rászorulókat az IMF-fel szemben, valójában a saját kezdeményezéséből már sokszorosan sújtotta az egyszerű dolgozó embereket és a munkanélkülieket az egykulcsos adóval, a sárgacsekk adóval, a kényszerű közmunkával és a Matolcsy-féle megszorító csomaggal.
A Fidesz gazdaságpolitikája eddig egyedül a hazai gazdagoknak kedvezett, élükön azokkal az oligarchákkal, akik a Fidesz kormányt a kezükben tartják. Amikor Orbán az IMF ellen harcol, akkor a saját oligarcháinak érdekeit védi, és nem a nép érdekét.
Ugyanígy tévedésnek tartja a 4K! azt is, amikor az IMF-ben sokan a magyar gazdaság megmentőjét látják. Az IMF, bár a Fidesz által bevezetett egykulcsos adó helyett progresszív adót kér, és ebben az esetben mérsékelné a Fidesz által a szegényekre rótt terheket, elsősorban abban érdekelt, hogy a nemzetközi tőke számára biztonságos környezetet teremtsen.
Ahogy máshol, úgy itt is költségvetési egyensúlyt, és ebből következően megszorításokat fog követelni, a megszorítások társadalmi kárai ellen pedig nem fog tiltakozni, ahogyan eddigi története során máshol sem tette. A 4K!-nak nincs kétsége afelől, hogy ha létrejön a megállapodás, a megszorítások nagy részét továbbra is a lakosság alsó rétegeire fogják terhelni.
A Fidesz és az IMF harca a mindennapi emberek nézőpontjából a hollywoodi Alien vs. Predator helyzetre emlékeztet. Akármelyikük győz, az emberek vesztenek.
A megoldás csak egy olyan hosszú távú átalakulás lehet, ahol az ország vezetését alulról ellenőrizni lehet, hogy az minden állampolgárnak, és ne csak a hazai gazdagoknak az érdekeit szolgálja.