Az új erők együttműködésére van szükség a valódi változás érdekében
"Azoknak a civil mozgalmaknak és pártoknak kell együttműködniük a valódi változás érdekében, amelyek nem vettek részt az elmúlt 20 év rossz hatalomgyakorlásában" - mondta Istvánffy András, a 4K! - Negyedik Köztársaság Mozgalom elnöke.
"A magyar társadalomban ma olyan mély a kiábrándultság, a kétségbeesés és a reménytelenség, hogy arra érdemi választ csak egy nagy fordulat adhat. Csak az új erők együttműködése garantálhatja, hogy az Orbán-rezsim elkerülhetetlen bukása után valódi megújulás, és ne visszarendeződés jöjjön" - tette hozzá a 4K! elnöke.
A rendszerváltás rendszere történelmi kudarc Magyarország számára. A társadalom korábban közösen felépített vagyonán a hatalmasok osztozkodtak, míg valamennyi terhet a népnek kellett megfizetnie. A rendszerváltás és az azóta eltelt húsz év óriási gazdasági bukás volt a hétköznapi embernek és magyar társadalomnak. A politikai demokráciát akkor ugyan megteremtették, de mostanra már azt is elvették. Az akkor megteremtett köztársaságot az Orbán-rezsim lebontotta.
"Ez a világ mostanra vált teljesen élhetetlenné és kilátástalanná a hétköznapi ember számára. Emiatt gyökeres változásra van szükség, patrióta megújulásra, patrióta gazdaságpolitikával" - mondta Istvánffy András.
Erre a nagy méretű fordulatra, amire a magyar társadalomnak szüksége van, a 4K! azoknak az új mozgalmaknak és pártoknak az együttműködésében látja a garanciát, amelyek nem vettek részt az elmúlt húsz év politikai és gazdasági rendszerének kialakításában és üzemeltetésében.