Istvánffy András az ATV-ben a kétlépcsős megegyezésről
Istvánffy András, a 4K! elnöke az ATV reggeli műsorában beszélt a demokratikus ellenzék kétlépcsős megegyezéséről és arról, hogy a 4K! ennek érdekében tárgyalást kezdeményezett az LMP-vel.
Márti (72 éves nyugdíjas üzemgazdász. Három gyermekem és két unokám van.)A 4K! munkamódszereiben is a minél teljesebb demokratizmus érvényesül.
Ez jutott kifejezésre a párt programjának megalkotási folyamatában. A párt legfőbb céljának, a 4. Köztársaság létrehozását tűzte ki, mellyel az ország társadalmi és gazdasági ellehetetlenülésének veszélye miatt teljes mértékben azonosulni tudok. Szűkebb és tágabb környezetemet is szerény eszközeimmel ebbe az irányba igyekszem befolyásolni.
János (52 éves vállalkozó)Mert egy élhetőbb, kiszámíthatóbb országban szeretnék élni.
Péter (27 éves közgazdász)A 4K! számomra egyet jelent a békés, büszke és sikeres Magyarország jövőjébe vetett hittel.
Sándor (43 éves vállalkozó)Arra gondoltam, hogy végre lesz esélye annak, hogy egy új, tiszta baloldal szülessen végre Magyarországon.
József (38 éves informatikus)Hátha lesz egy olyan párt amelyikre lehet szavazni.
Imre (33 éves mérnök, közgazdász)Azért a 4K!, mert magával ragadott a fiatalos lendülete, a tenni akarás, amelyre ennek az országnak nagy szüksége van. Azért a 4K!, mert nem ismerek még egy olyan politikai formációt, ahol ennyire egyformán lenne lehetősége mindenkinek beleszólni az életbe.
Erik (62 éves lakásfelújító vállalkozó)Szívem tele várakozással, mert ez az idő és feltételek nagyon alkalmasak erre. Nincs ellenfél abban most, ha valakik a felemelkedést választják és mutatják az utat az embereknek.
Márti (72 éves nyugdíjas üzemgazdász. Három gyermekem és két unokám van.)Mára olyan társadalmi és gazdasági helyzet alakult ki, mely a fiatalokon kívül az idős embereket is a maguk módján valamilyen szintű aktivitásra kell, hogy késztesse. A 4K!, melynek hírével, s megjelölt céljaival az interneten túl a sajtón keresztül találkoztam, számomra szimpatikusnak tűnt. Az eltelt néhány hónap alatt tapasztaltam, hogy elkötelezett baloldali párt kíván lenni.
András (59 éves, volt könyvkészítő kisiparos)Amikor a Nyugati téri párnacsatáról hallottam, gondoltam, jópofa srácok. Amikor szellemjárást szerveztek a Sándor palota elé, már jelentkeztem, hogy részt veszek. Amikor október 23-án Istvánffy András beszédet mondott a tüntetésen, egyre jobban figyeltem rájuk. Amikor meghirdették a párttá alakulást, jelentkeztem, hogy segítsek a programalakításban.
Kati (71 éves nyugdíjas)A rendszerváltás nem hozta meg azt amit vártam .
Gondoltam, hogy egy új mozgalom, ami még eddig nem sározódott be, feltudja számolni ezt a mérhetetlen korrupciót ami jelenleg virágzik. A szakértéssel kapcsolja össze a politikát és nem a hatalomra törekvés az elsődleges, hanem az ország és az itt élő emberek nagy többségének az érdekeit képviseli, nem pedig egy kevés elitre koncentrál.
Istvánffy András, a 4K! elnöke az ATV reggeli műsorában beszélt a demokratikus ellenzék kétlépcsős megegyezéséről és arról, hogy a 4K! ennek érdekében tárgyalást kezdeményezett az LMP-vel.
