Autókkal ajándékozná meg a felső középosztályt a kormány

A Matolcsy György vezette minisztérium legújabb ötlete szerint vissza nem térítendő támogatást nyújtana nagy méretű, családi autók vásárlásához kisgyerekes családoknak a kormány. „A 4K! szerint támogatásnak lényegében semmi értelme nincsen azon kívül, hogy a kormány újabb ajándékot ad a felső középosztálynak miközben az alsóbb rétegeket sorozatos megszorításokkal sújtja” – mondta Nagy András, a 4K! szóvivője.
A lakásvásárlást támogató szocpolhoz hasonlóan vélhetően az autóvásárlási támogatás is néhány százezer forint lenne. „Ez az összeg nyilvánvalóan nem elég ahhoz, hogy a valóban rászorulókat autóhoz juttassa, hiszen a legolcsóbb családi autók is minimum 4 millió forintba kerülnek. Vagyis a kormány azon keveseknek nyújtana támogatást, akik amúgy is ki tudnak fizetni több millió forintot egy új autóra, magyarul a Fidesz ismét megajándékozná a felső középosztályt” – mondta Nagy András.
A kormány legújabb ötlete jól illeszkedik a felső középosztályt támogató lépések sorozatába. A kizárólag a magas jövedelműeknek kedvező egykulcsos szja, vagy a kizárólag a vagyonosok számára elérhető kedvezményes végtörlesztés mind-mind leplezetlenül csoportosítják át az állami transzfereket a szegényektől a gazdagokhoz. A felső középosztály támogatása ugyanis a szegény rétegeket sújtó megszorításokkal párhuzamosan zajlik. Miközben a magas jövedelműek támogatást kapnak új autóik megvásárlásához addig áfaemeléssel, a szociális segélyek megnyirbálásával, tandíj bevezetésével sújtják az alsóbb rétegeket.
A 4K! szerint a kormánynak az ország érdekében fel kell hagynia a felső középosztályt támogató gazdaságpolitikájával. Első lépésként az egykulcsos adórendszer felszámolását javasolja a 4K!, azt, hogy a magasabb jövedelműek magasabb adókulcs mellett adózzanak. Az ebből befolyó plusz jövedelem az állam számára lehetővé tenné a tandíj eltörlését és a szociális rendszer kivéreztetésének leállítását.