A pártpolitikának ki kell vonulnia a kultúrából
A 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom kulturális programja a kulturális élet pártpolitikától való megtisztítását helyezi középpontba. A 4K! szerint minimalizálni kell a politikai hatalom beleszólását a kulturális források elosztásába, és átláthatóvá kell tenni annak intézményi struktúráját és magát a finanszírozást is.
„A XX. század története megtanított minket arra, hogy semmilyen kultúra nem lehet hiteles, ha azt egy állami gépezet hozza létre és működteti, ezért a 4K! a kortárs kultúrát autonómnak tekinti. Új és nagy hatású művek megszületéséhez nem állami irányításra, hanem a független szakmaiság biztosítására van szükség, ahogyan azt legutóbb az írószervezetek követelték az idei József Attila-díj odaítélése körül kialakult botrány kapcsán. A 4K! olyan Magyarországban hisz, amelyben a művész otthon érzi magát, létrehozza a saját tereit, alkotásaival növeli a közösség kreatív energiáit, és nem függ politikailag az állami újraelosztás forrásaitól” – mondta Vekerdy Panni, a 4K! szóvivője.
A harmadik köztársaságban nem alakult ki egységes konszenzus kultúra és politika viszonyát illetően. Kormányonként változott a művészcsoportok támogatás és a kinevezési gyakorlata, ami még annál is többet ártott, mintha az egyik irányvonal hosszabb ideig maradt volna érvényben. A kultúra területén az ellentétek állóháborúvá nőttek, a kulturális támogatás pedig a mutyi, a haveroknak osztogatás szinonimája lett, miközben az elosztható forrásokat a mindenkori kormányzat folyamatosan csökkentette.
„Nem politikusoknak, hanem szakmai szervezeteknek kell létrehoznia egy olyan intézményrendszert, amely törekszik a kulturális javak igazságos és egyenlő elosztására. A kinevezési gyakorlatban a paritáselvet kell alkalmazni, hogy olyan szervezeteknek is legyen beleszólása a források elosztásába, amelyek a mindenkori kormányzattal és a döntésekben jelenlevő többi szervezettel nem képviselnek hasonló nézeteket” – mondta Vekerdy Panni.
"A művészeti projektek fenntarthatóságához ugyanakkor szükséges az állami hozzájárulás, mivel az ország nem elég nagy ahhoz, hogy minden művészeti ág kizárólag piaci alapon el tudja tartani magát. Az azonban, hogy mely művészeti irányzatok kapjanak állami támogatást, független kell legyen a pártpolitikától.” – tette hozzá Vekerdy.
A 4K! kultúrpolitikai téren feladatának látja azt is, hogy egyeztetésbe kezdjen a különböző területeken dolgozó kulturális szervezetekkel annak érdekében, hogy konszenzussal kialakítson egy, a döntő többség számára elfogadható rendszert a kulturális forráselosztásról.
A formálódó baloldali patrióta párt alapprogramjába a tagsága illesztette be a kultúráról szóló fejezetet a program vitája során. A 4K! Magyarországon egyedülálló módon, alulról építkezve, a teljes tagság bevonásával alakítja ki az új párt hosszú távú céljait rögzítő alapprogramot. A pártalakításban résztvevő 700 ember a helyi csoportokban január és február során vitatta meg a program első verzióját és több mint 200 módosító javaslatot készített hozzá, amelyekről online vitán döntött.