Az Alkotmánybíróság a visszamenőleges hatályú törvények pártjára állt

2012. február 21.

A 4K! - Negyedik Köztársaság mozgalom a jogállam megcsúfolásának tartja, hogy az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatályt tulajdonít egy törvénynek. Az Alkotmánybíróság ugyanis elutasította a 4K! tavaly benyújtott népszavazási kezdeményezését az egypárti Alaptörvényről - csakhogy az idén életbe lépett Alaptörvény alkotmánymódosításról való népszavazást tiltó passzusa alapján!

„A 4K! tavaly áprilisban, az Alaptörvény elfogadásának napján adott be népszavazási kezdeményezést az egypárti alkotmány megsemmisítésére. Ez lehetőséget adott volna minden magyar választópolgárnak, hogy a véleményt nyilváníthasson hazánk alkotmányáról” – mondta dr. Salha Omár, a 4K! jogi képviselője.


Miután az Országos Választási Bizottság az aláírásgyűjtő ív hitelesítését megtagadta, a 4K! májusban az Alkotmánybírósághoz fordult. Ekkor még fél év állt volna rendelkezésre egy népszavazás lebonyolítására. Az Alkotmánybíróság azonban nem törődve azzal, hogy az eljárást soron kívül kellene lefolytatnia, halogatta a döntést. A kérelmet csak az új Alaptörvény hatályba lépése után, idén februárban tűzte napirendjére és utasította el.

„Megdöbbentő módon az AB indoklásában már az új Alaptörvényre hivatkozott. Az Alaptörvény ugyanis tiltja az alkotmány népszavazással való módosítását. Az AB a kérelmet ez alapján bírálta el. Ezzel megsértette az egyik legalapvetőbb jogelvet, a visszamenő hatály tilalmát. Az alapján a törvény alapján utasította el a népszavazást, amely törvény a népszavazás tárgya lett volna. Ezzel az Alkotmánybíróság nyíltan kimondja: Magyarországon nem működik a jogállam.” – mondta dr. Salha Omár.

A 4K! felszólítja az Alkotmánybíróságot, hogy ne hagyja magát jogellenesen befolyásolni a kormányzó hatalom által, és hivatását esküjének megfelelően, a jogszabályi keretek között végezze!

Az Alkotmánybíróság 2012. február 7-ei határozata

A 4K! 2011. május 11-én benyújtott fellebbezése

Egyetértesz? Támogasd a 4K!-t vagy csatlakozz hozzánk!