Új baloldali párt megalakítását kezdeményezi a 4K!

2011. október 26.

Új baloldali patrióta párt megalakulásának elindítását jelentette be a 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom. A párt az alakuló kongresszusát 2012 májusában tartja.

“A parlamenten kívüli ellenzéki mozgalom megmutatta, hogy óriási igény van egy hiteles, új erőre. A magyar baloldalt a negyvenes évek vége óta egy monolit tömb uralta, amiből ha valaki kilépett, azonnal eltűnt a süllyesztőben. Most azonban ez a tömb felrobbant, és ez történelmi lehetőséget teremt arra, hogy egy friss erő kívülről újítsa meg az elöregedett baloldalt – mondta el a sajtótájékoztatón Istvánffy András, a 4K! koordinátora.

Az új párt alapvető célja, hogy segítse a demokratikus ellenzék összefogását és hosszú távon részt vegyen a negyedik köztársaság megteremtésében.


„A párt szociáldemokrata karakterű lesz, ami azt jelenti, hogy elsősorban a munkavállalókat fogja képviseli, és azokat, akiknek egyre kevesebb esélyük van közéjük tartozni: a megrendült középosztályt, a fiatalokat, a szegényeket és kirekesztetteket. A felemelésük szolgálatába egy aktív, fejlesztő államot akar állítani” – tette hozzá Istvánffy.

A pártalakítás folyamata újszerű lesz Magyarországon. „Szemben a felülről bejelentett pártokkal, a patrióta baloldali párt programját és alapszabályát egy fél éves konzultációs folyamat során a csatlakozó tagok fogják kialakítani az alapelvekben meghatározott kereteken belül. Első körben november 30-áig lehet a pártba regisztrálni a 4K! honlapján” – mondta el Nagy András, a 4K! szóvivője.

„A részvételi folyamatra azért van lehetőség, mert a pártnak két programja lesz. A pártprogramot, ami hosszú távra rögzíti a célokat, a tagság készíti el, mert fontos, hogy széles rétegek akaratát és tapasztalatait tükrözze. A szakértők ez alapján fogják 2014-re elkészíteni a konkrét helyzetre vonatkozó választási programot. A mai pártoknak nincsen általános pártprogramja, ezért változtatják könnyedén a helyüket a politikai palettán. Azzal, hogy nekünk lesz, biztosítani tudjuk, hogy abba az irányba haladjunk, amit a tagsággal együtt tűzünk magunk elé.” – magyarázta el Vekerdy Panni.

Az új párt nagy hangsúlyt fektet a megfelelő szervezet kialakítására, mert a pártok legtöbb problémája bele van kódolva az alapszabályukba. „Emiatt lehet egy parlamenti párt túlzottan centralizált, béníthatja meg a helyi kiskirályok harca, vagy éppen válik jellegtelenné a túlzott bázisdemokratikussága miatt” – fejtette ki Vekerdy. „Mi egy olyan pártot képzelünk el, ahol a tagság politikai akaratát egy hatékony vezetés ülteti a gyakorlatba” – tette hozzá.
 

Egyetértesz? Támogasd a 4K!-t vagy csatlakozz hozzánk!