Itt a vége 2009-nek, a SÜN! évének.
2007 őszén kezdődtek el az első 4K! akciók, és 2008 volt az az év, amikor a mozgalmunk megszilárdult, és megmutatta, hogy nem hirtelen fellángolásról van szó.
2009-ben ismét egy csomó különleges eseményt tudtunk közösen összehozni, amelyeken szabadon lehettünk együtt, miközben birtokba vettük a világunkat. Idén minden nagyobb lett: több akció, több helyen, több emberrel. Összesen 22 nagyobb és kisebb akciót rendeztünk, amin kb 5000-en vettünk részt.
A Keresd a zászlót! Budapesten, Fehérváron és Tatabányán tavasszal és ősszel is megdöntötte a korábbi részvételi rekordjait, és három új városban idén volt először: Győrben, Szolnokon és Veszprémben.
Az év elején HÉV-partyval ismételtük meg a tavalyi Metróparty-s fegyvertényünket, az immár tradicionális tavaszi Párnacsata Napot pedig megint több mint 10 városban sikerült összehozni.
Tavasszal váratlanul felvirradt Magyarország felett a SÜN!, ami az egész évet az abszurd közéleti akciók irányába lökte.
Nyáron a Központi Statisztikai Hivatal előtt tartottunk Általános Tüntetést a Kétfarkú Kutya Párttal közösen, ősszel kijárási tilalom bevezetését követeltünk a Terézvárosban, ha már nem akarják visszavonni a csendrendeletet, és végül az MP3 Szakítással zárattunk be akaratunkon kívül egyMcDonald's-ot és szórtunk régi pénzt a politikusoknak.
Ezenkívül boltbaloptunk, vízicsatáztunk, választási plakátokat hackeltünk, plázafoglaló játékkal vettük birtokba a legújabb budai bevásárlóközpontot, zebrakarneváloztunk, rakpartot foglaltunk és nemnőnapoztunk.
Köszönjük, ha velünk voltál idén, ha részt vettél azakciókban, ha szervezted, ha szerelmeket és barátokat találtál, ha csak nézted, esetleg oszlattad, ha dicsérted, ha fikáztad - közösen hoztuk össze ezeket a felejthetetlen élményeket.
Mi több értékes embert ismerünk, mint egy évvel ezelőtt.
Köszönjük 2009-et!
SÜN!
Ha szeretnél értesítést kapni a további akcióinkról, akkor itt adhatod meg az e-mail címedet: