Szepessy Zsolt, Monok elhíresült polgármestere 2009. november 19-én saját vezetésével új párt megalakulását jelentette be, Összefogás Párt néven. A friss pártvezető elmondta, hogy mottójuk: „Nem az a kérdés, hogy bal vagy jobb, hanem hogy fent vagy lent”.
Az Összefogás Párt új szlogenje kísértetiesen hasonlít a Negyedik Köztársaság (4K!) ifjúsági mozgalom jelszavára, miszerint: „Már nincs jobb és bal, csak fent és lent”. A közösségi akciókat rendező 4K! 2007 ősze óta használja a szlogenjét.
A 4K! rendszeres utcai megmozdulásain sokszáz fiatal vesz részt. Rendezett Általános Tüntetést a Kétfarkú Kutya Párttal közösen, legutóbbi akciója során régi aprópénzzel dobálta meg a Képviselők Házát, ezenkívül számháborúhoz hasonló utcai játékok, köztéri párnacsaták és BKV-bulik kísérik a szervezet tevékenységét.
A 4K! meglepőnek és mulatságosnak találja, hogy meglett politikusok a kortárs ifjúsági kultúrából gyűjtögetik a muníciójukat. Csak remélni tudjuk, hogy a szlogeneken kívül az eszmeiségből és attitűdből is meríteni tudnak valamit, mivel jelszavakat szemezgetni könnyű, viszont az utóbbi 20 évben láttunk már néhány szlogent, amiből semmi nem valósult meg.
Mindazok megnyugtatására, akik szimpatizálnak a 4K!-val, határozottan kijelentjük, hogy a jelszavak gyanús hasonlósága ellenére az ifjúsági mozgalomnak semmi köze Szepessy Zsolt új pártkezdeményezéshez.
Dec 9, 2009 | d37312m1n3d
Az ő jelszavuk hozzabb ennél az "amit tilos..."-verziónál... Ne menj ügyvédnek XD ^^
Dec 9, 2009 | Magos László
az túl hosszú lett volna neki, hogy "amit tilos megfogalmazni, azt is meg kell oldani valahogy", és a ti jelszavatok sokkal jobb...
Ha szeretnél értesítést kapni a további akcióinkról, akkor itt adhatod meg az e-mail címedet: