Köztársasági ellenállás
Negyedik Köztársaság
Legalizáljuk a füvet! Támogasd!
Miért a 4K!?

Mikor először találkoztam a 4K!-val még mozgalom volt, mely kitörni akart és a kisembereket emberszámba vette, nem pedig csupán egy szavazatnak. A pártban helyet foglaló emberek személete is arra enged következtetni, hogy igenis tenni akarnak azért, hogy ne csupán addig keljen valaki, míg leadja a voksát, hanem utána is fontos részét képezze annak az egységnek, amely felépíti újra a romokban lévő országot.

Gábor (32 éves logisztikus / történész)

Én bizalmat szavaztam a 4K!-nak, mert tiszta lappal indulnak, jó a programjuk, és új alapokra szeretnék helyezni az országot.

Tamás (40 éves szakács)

Engem a 4K! még a legelején fogott meg, mikor tereken fociztak, számháborúztak. Aztán, mikor elkezdtek párttá alakulni, kíváncsi voltam rá, hogy tudnak-e / tudunk-e újat mutatni. Tudnak újat mutatni!

Vilmos (19 éves tanuló, gyorséttermi alkalmazott)

Mert elegem van a megosztásból.

János (52 éves vállalkozó)

A fő motivációm, hogy mindenképp támogatok minden igazi, a hivatalos baloldaltól eltérő, a hagyományos baloldali elvekhez visszatérő formációt. Ilyen a 4K! is.

Attila (47 éves főiskolai tanár)

Azt gondolom, sajnos meg kellett tapasztalni a tehetetlen és telhetetlen poszt-szocialista  pártok és nem különben a jobboldali konzervatív tömbök ámokfutását. (Tanuljunk hibáikból!) Bizakodva figyeltem ezután a fiatal és valódi demokratikus szerveződéseket, ezen belül a 4K! fejlődését. Úgy hiszem a választásokig a 4K! (csak telne már jobban az idő) meghatározó rendszerkritikus erővé válhat.

Róbert (33 éves tanár, jelenleg közmunkás)

Amikor a Nyugati téri párnacsatáról hallottam, gondoltam, jópofa srácok. Amikor szellemjárást szerveztek a Sándor palota elé, már jelentkeztem, hogy részt veszek. Amikor október 23-án Istvánffy András beszédet mondott a tüntetésen, egyre jobban figyeltem rájuk. Amikor meghirdették a párttá alakulást, jelentkeztem, hogy segítsek a programalakításban.

András (59 éves, volt könyvkészítő kisiparos)

4K! az a szervezett egység jelenleg, amely képes lenne kezelhető alternatívát nyújtani az embereknek és benne elsősorban a fiataloknak a megújulásra! Érzékeltem, hogy igen ezek a fiatalok komolyan is gondolják a Fidesz leváltását és nem csak szavakkal tesznek ellene döntöttem: a tapasztalatom és tudásom átadva segítem őket!

Feri (62 éves nyugdíjas)

Baloldali, és ez már angliai időszakom alatt is bejött nekem, hogy korábbi "baloldaliságomról" ne is beszéljünk,

János (53 éves üzemgazdász, az igazságtalanul nélkülözöttek népes táborából)

A teljes politikai cserét, a megszorítások felfüggesztését, a múlttal való szembenézést fontosnak tartom, de nem akarok bűnbakokat. Nagyon örülök, hogy szociáldemokrata párt kívánunk lenni és remélem, ezen belül jut hely a keresztyén szocializmusnak is!

Gábor (26 éves hangtechnikus tanuló)
Sajtószemle

máj 24.
Mandiner: 4K!: Bojkottálni kell a figyelemelterelő népszavazást

máj 21.
444: Miért nem lehet egyház helyett civil szervezetnek adni az adó másik 1%-át?

máj 15.
SzegedMa: Szegeden gyűjtött aláírást a 4K!

ápr 20.
Reflektor: Hat érv a marihuána legalizációja ellen a 4K! elnökétől

márc 29.
Libertas: 4K!

febr 21.
Gépnarancs: A marihuána orvosi legalizációját követeli a 4K!

febr 07.
444: 0.4 gramm füvet adtak fel postán Bayer Zsoltnak

jan 21.
Istvánffy András a Klubrádió reggeli műsorában (4:55-től)

dec 01.
Mandiner: Hogyan hazudnak nekünk a muszlimok integrációjáról?

nov 16.
HVG: Plüssállattal hekkelték meg a Horthy-szobrot a Szabadság téren

Események

jún 15.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Árpád-híd metrómegálló

jún 01.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Blaha Lujza tér

máj 28.
Aláírásgyűjtés - Debrecen, Fórum

máj 25.
Aláírásgyűjtés - Budapest, János Kórház

máj 19.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Nagyvárad tér

máj 14.
Aláírásgyűjtés - Szeged, Kárász utca

máj 14.
Aláírásgyűjtés - Békéscsaba, Csaba Center

márc 11.
Aláírásgyűjtés - Budapest, Mammut

Facebook
Kapcsolat
E-mail:
info@negyedikkoztarsasag.hu
Irodánk:
Budapest, Blaha Lujza tér 1., Müszi
(A Corvin-áruház épülete, bejárat a Somogyi utca felőli nagy zöld ajtón.)
  • A 4K! Alapprogramja
  • A 4K! választási programja
  • Mitől lesz jó az országnak és nekem?
  • Elnökség
  • Történet
  • Alapszabály
  • Alapelvek
  • Regisztráció
  • Letölthető anyagok
  • Hírlevél
  • Mit akarunk?
  • Ismerd meg!
  • Vegyél részt!
« Frissebb hírek
1499. oldal
Korábbi hírek »
« Frissebb hírek
1499. oldal
Korábbi hírek »