Péter (27 éves közgazdász)Mert ésszerű és racionális válaszokat keres fojtogató társadalmi és gazdasági problémákra, konstruktívan, mindennemű erőszakot elutasítva. A fiatal, lelkes és tájékozott csapata kitűnik a jelenlegi pártok közül, életképes és friss alternatívát nyújt a régi elitet és az erőszakot elutasító többségű, szörnyű szenvedéseken túl lévő magyar társadalom számára.
András (29 éves informatikus)Magyar fiatal vagyok, a családalapítás kapujában.
Az eszem azt súgja, hogy ebben az országban nem lehet tisztességes munkavállalóként becsülettel eltartani egy családot, így menekülni kell külföldre.
A szívem azt mondja, hogy ez az ország a hazám, a magyarok közössége az ahova tartozom, így még ha nehezebb is, de itt kell tudnom érvényesülni.
Péter (62 éves építőmérnök, 4,3 szoros nagypapa)A Hazámért, ahol mindenkinek lehet egy álma, egy jobb, emberibb, demokratikus világról. Ahol összefogás van, nem széthúzás. Ahol nem uralkodnak felettünk, hanem bennünket szolgálnak.
Kati (71 éves nyugdíjas)A rendszerváltás nem hozta meg azt amit vártam .
Gondoltam, hogy egy új mozgalom, ami még eddig nem sározódott be, feltudja számolni ezt a mérhetetlen korrupciót ami jelenleg virágzik. A szakértéssel kapcsolja össze a politikát és nem a hatalomra törekvés az elsődleges, hanem az ország és az itt élő emberek nagy többségének az érdekeit képviseli, nem pedig egy kevés elitre koncentrál.
János (53 éves üzemgazdász, az igazságtalanul nélkülözöttek népes táborából)Mert kell egy /hiteles/ csapat
Attila (47 éves főiskolai tanár)A fő motivációm, hogy mindenképp támogatok minden igazi, a hivatalos baloldaltól eltérő, a hagyományos baloldali elvekhez visszatérő formációt. Ilyen a 4K! is.
János (53 éves üzemgazdász, az igazságtalanul nélkülözöttek népes táborából)Mert muszáj tartozni valahova, és a bélyeg-, lepkegyűjtők klubja nem vett fel, mivel se bélyegem, se lepkéim.
János (52 éves vállalkozó)Mert elegem van a jelenlegi politikai elit hazudozásaiból.
János (53 éves üzemgazdász, az igazságtalanul nélkülözöttek népes táborából)Baloldali, és ez már angliai időszakom alatt is bejött nekem, hogy korábbi "baloldaliságomról" ne is beszéljünk,
György (újságíró, főiskolai tanár)A 4K!-t tartom annak a civil erőnek, amely eséllyel indulhat a következő választáson és képes a jelenlegi pipogya ellenzéket megmozdítani. Ideológiája világos, haladó és mindenki számára egyértelmű. A 4. Köztársaságban rejlik az igazi rendszerváltás!
márc 29.
Libertas: 4K!
(A Corvin-áruház épülete, bejárat a Somogyi utca felőli nagy zöld ajtón.)