Zoltán (47 éves lakatos)Azért, mert ez az első pártprogram amivel egyetértek.
Én egy fizikai dolgozó vagyok, senki sem képviseli az érdekeinket kivagyunk szolgáltatva a munkaadóknak. Nincs beleszólásunk érdemben a kormány munkájába. Én ebben a programban látom az ország jó irányú növekedését. Soha sem voltam semmilyen pártnak tagja.
András (29 éves informatikus)Olyan politikai erőt keresek, mely magabiztos, becsületes, hisz a közösségben, és van egy életképes jövőképe, ami reményt ad, hogy van kiút a romlásból, ami ebben az országban elburjánzott ... a 4K!, úgy érzem, ennek pont megfelel.
Péter (62 éves építőmérnök, 4,3 szoros nagypapa)A demokráciáért, hogy ne kelljen sunyítva élni, újból.
Vilmos (19 éves tanuló, gyorséttermi alkalmazott)Engem a 4K! még a legelején fogott meg, mikor tereken fociztak, számháborúztak. Aztán, mikor elkezdtek párttá alakulni, kíváncsi voltam rá, hogy tudnak-e / tudunk-e újat mutatni. Tudnak újat mutatni!
János (53 éves üzemgazdász, az igazságtalanul nélkülözöttek népes táborából)Baloldali, és ez már angliai időszakom alatt is bejött nekem, hogy korábbi "baloldaliságomról" ne is beszéljünk,
János (52 éves vállalkozó)Mert egy élhetőbb, kiszámíthatóbb országban szeretnék élni.
Erik (62 éves lakásfelújító vállalkozó)Én azért csatlakoztam és érdeklődtem e társaság iránt, a baloldali értékeken kívül, mert fiatalok vagytok. Azt várom el a csapattól, hogy hatalmas lendülettel, kreativitással hozzátok az újat, az emberi, a természeti, az élhetőséghez szükséges értékek sorát. A mosolyt, a vidámságot, az optimizmust, az újjászületést.
János (52 éves vállalkozó)Mert elegem van a megosztásból.
Iván (55 éves építésvezető)Azért regisztráltam a 4K!-hoz, mert tetszett az alapállása, tetszett, hogy erősen baloldalinak minősítette magát. A találkozókon olyan érzése volt az embernek, hogy nincs veszve semmi, hisz rengeteg okos fiatal volt ott.
János (52 éves vállalkozó)Mert nem akarok elmenekülni, lógó orral megfutamodni, bármennyire is egyszerűbb megoldás lenne, itt hagyni minden gondot, bajt és mondjuk Németországba költözni és dolgozni. Mert nekem ez a hazám! És ahogy Vörösmarty a Szózatban mondja: „mert itt élned, halnod kell”
márc 29.
Libertas: 4K!
(A Corvin-áruház épülete, bejárat a Somogyi utca felőli nagy zöld ajtón.)