Pál a pácban - Egri akció Schmitt látogatása kapcsán

Schmitt Pál egri látogatáskor érdekes plakátok és matricák jelentek meg az Eszterházy Károly Főiskola faliújságain és a főiskola környékén. A 4K! Heves megyei csapatának első akciója.
A 4K! vissza fogja vonni a röghöz kötést

A 4K! - Negyedik Köztársaság mozgalom tiltakozik az ellen, hogy a kormány kényszerrel akarja Magyarországon tartani a végzett diákokat.
"A 4K!-nak kormányra kerülve első lépése lesz a fiatalok röghöz kötésének eltörlése, és javasolja a formálódó Ellenzéki Kerekasztalnak, hogy a közös köztársasági minimumprogramba kerüljön be az intézkedés visszavonása" - mondta Nagy András szóvivő.
A Fidesz ne cenzúrázza március 15-ét!
A 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom felháborítónak tartja azt a sunyi és kicsinyes eljárást, ahogyan a kormány megpróbálja ellehetetleníteni az ellenzék március 15-i ünneplési lehetőségeit. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat közös területfoglaló játéka, aminek köszönhetően elfoglalták az egész belvárost, nevetségesen átlátszó törekvés arra, hogy az ellenzéki erők ne tudjanak demonstrációt tartani az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünkön.
A 4K! követeli, hogy a kormány biztosítson lehetőséget arra, hogy az ellenzék is méltóképpen megemlékezhessen a ’48-as forradalomról.
A 4K! tavaly részt vett az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport által rendezett harmincezres demonstráció megszervezésében, koordinátora, Istvánffy András pedig fel is szólalt a tüntetésen. A 4K! arra bíztatja a szimpatizánsait, hogy idén is vegyenek részt a Milla tüntetésén.
Nagy András szóvivő az Al Jazeerán a magyarországi helyzetről
Nagy András, a 4K! szóvivője, az angol Al Jazeera The Stream című műsorában beszélt a magyar demokrácia helyzetéről, és hogy hogyan éli meg egy olyan fiatal a változásokat, aki már nem a kommunizmusban nőtt fel. A kormányt Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár képviselte a vitában.
Videó a decemberi 4K!-Szolidaritás-LMP vitáról
A Védegylet szervezésében december elején a Transzform R fesztivál keretében vett részt kerekasztalbeszélgetésen a 4K!, az LMP és a Szolidaritás egy-egy képviselője. A Védegylet mostanra készített el a beszélgetésről egy kis videós összesítést, amelyből megtudhatjuk, hogy a Szolidaritás társelnöke majdnem belépett a 4K!-ba, és az LMP gazdaságpolitikusa szerint a szociáldemokráciának nincs keresnivalója a 21. században.