Kitelepülés - Blaha Lujza tér
Április 23-án, csütörtökön 17:30 és 20:00 óra között a Budapesten, a Blaha Lujza téri metróállomásnál találkozhatsz velünk
György (újságíró, főiskolai tanár)A 4K!-t tartom annak a civil erőnek, amely eséllyel indulhat a következő választáson és képes a jelenlegi pipogya ellenzéket megmozdítani. Ideológiája világos, haladó és mindenki számára egyértelmű. A 4. Köztársaságban rejlik az igazi rendszerváltás!
Péter (62 éves építőmérnök, 4,3 szoros nagypapa)A demokráciáért, hogy ne kelljen sunyítva élni, újból.
Erik (62 éves lakásfelújító vállalkozó)Igen! Az én lelkem forradalmár, amivel megteremtettem a múltban a gazdagságot, szép családot, mert akkor ez kellett tenni, de most … most másnak van itt az ideje!
János (52 éves vállalkozó)Mert úgy érzem, mára már nem elég csak hőzöngeni, jól odamondani, eljött a cselekvés ideje, és én is tevékenyen részt akarok venni egy szebb és jobb ország felépítésében
Imre (33 éves mérnök, közgazdász)Azért a 4K!, mert magával ragadott a fiatalos lendülete, a tenni akarás, amelyre ennek az országnak nagy szüksége van. Azért a 4K!, mert nem ismerek még egy olyan politikai formációt, ahol ennyire egyformán lenne lehetősége mindenkinek beleszólni az életbe.
Zoltán (41 éves közgazdász)Azért csatlakoztam, mert ki mertétek jelenteni, hogy baloldali pártot szerveztek!
Úgy éreztem, hogy 20 éve egy ilyen kezdeményezésre vártam.
Máris tetszik, hogy ilyen sokfajta baloldali és patrióta ember között lehetek.
János (52 éves vállalkozó)Mert elegem van az észnélküli adópolitikából.
Erika (62 éves háziasszony)Már régóta érlelődött bennem, hogy nem mennek így jól a dolgok, éltem a szocializmusban is van összehasonlítási alapom. A régi rendszer sem volt tökéletes (mint ahogy egyik rendszer sem lehet az), de ez ami most van nonszensz. Mindig szavaztam, de az utolsón nem. Arra a gondolatra jutottam, hogy teljesen friss szellemiségű, új felfogású, szociálisan érzékeny fiatalokra lenne szükség és ekkor láttam meg az interneten a 4K!-t. Talán ők vagy mi leszünk azok akik élhetőbb életet teremtenek/teremtünk. Hát ennyi.
János (52 éves vállalkozó)Mert nem akarok elmenekülni, lógó orral megfutamodni, bármennyire is egyszerűbb megoldás lenne, itt hagyni minden gondot, bajt és mondjuk Németországba költözni és dolgozni. Mert nekem ez a hazám! És ahogy Vörösmarty a Szózatban mondja: „mert itt élned, halnod kell”
József (38 éves informatikus)Hátha lesz egy olyan párt amelyikre lehet szavazni.
Április 23-án, csütörtökön 17:30 és 20:00 óra között a Budapesten, a Blaha Lujza téri metróállomásnál találkozhatsz velünk