Kitelepülés - Nagyatád
Szombaton délelőtt 8 és 12 óra között Nagyatádon, a piac és az Aradi utca közötti sétálóutcán standolnak aktivistáink Szalai Roland és Mezei Dávid 4K!-alelnökök részvételével.
Péter (62 éves építőmérnök, 4,3 szoros nagypapa)Az alsószentmártoni munkanélküli romákért, hogy legyen értelmes munkájuk, és így becsületük, tisztességük.
Péter (66 éves nyugdíjas)A 4K! párttá alakulásáról szóló Milla tüntetésen elhangzott Isvánffy beszédből értesültem a 4K! mozgalom létéről. A mozgalom Fidesz egypárti alkotmányról vallott nézetei teljesen egyeztek a én felfogásommal! Azért csatlakoztam hozzátok, mivel úgy éreztem, hogy az Alaptörvény létrehozási módja tarthatatlan, botrányos és felháborító, tehát ezen változtatni kell!
János (52 éves vállalkozó)Mert elegem van a jelenlegi politikai elit mutyizásából – oligarchák, sógor koma ügyekből, és abból hogy a saját klientúrájukat hozzák helyzetbe, az átlag emberek/vállalkozók cégek kárára.
Márti (72 éves nyugdíjas üzemgazdász. Három gyermekem és két unokám van.)A 4K! munkamódszereiben is a minél teljesebb demokratizmus érvényesül.
Ez jutott kifejezésre a párt programjának megalkotási folyamatában. A párt legfőbb céljának, a 4. Köztársaság létrehozását tűzte ki, mellyel az ország társadalmi és gazdasági ellehetetlenülésének veszélye miatt teljes mértékben azonosulni tudok. Szűkebb és tágabb környezetemet is szerény eszközeimmel ebbe az irányba igyekszem befolyásolni.
György (újságíró, főiskolai tanár)A 4K!-t tartom annak a civil erőnek, amely eséllyel indulhat a következő választáson és képes a jelenlegi pipogya ellenzéket megmozdítani. Ideológiája világos, haladó és mindenki számára egyértelmű. A 4. Köztársaságban rejlik az igazi rendszerváltás!
Péter (27 éves közgazdász)A 4K! számomra egyet jelent a békés, büszke és sikeres Magyarország jövőjébe vetett hittel.
Erik (62 éves lakásfelújító vállalkozó)Szívem tele várakozással, mert ez az idő és feltételek nagyon alkalmasak erre. Nincs ellenfél abban most, ha valakik a felemelkedést választják és mutatják az utat az embereknek.
János (53 éves üzemgazdász, az igazságtalanul nélkülözöttek népes táborából)Mert fiatal/os, értelmes, lendületes, nyitott, tiszta
Imre (33 éves mérnök, közgazdász)Azért a 4K!, mert magával ragadott a fiatalos lendülete, a tenni akarás, amelyre ennek az országnak nagy szüksége van. Azért a 4K!, mert nem ismerek még egy olyan politikai formációt, ahol ennyire egyformán lenne lehetősége mindenkinek beleszólni az életbe.
János (52 éves vállalkozó)Mert nem akarok elmenekülni, lógó orral megfutamodni, bármennyire is egyszerűbb megoldás lenne, itt hagyni minden gondot, bajt és mondjuk Németországba költözni és dolgozni. Mert nekem ez a hazám! És ahogy Vörösmarty a Szózatban mondja: „mert itt élned, halnod kell”
Szombaton délelőtt 8 és 12 óra között Nagyatádon, a piac és az Aradi utca közötti sétálóutcán standolnak aktivistáink Szalai Roland és Mezei Dávid 4K!-alelnökök részvételével.