Fórum Szekszárdon
Január 23-án, csütörtökön 18 órától a szekszárdi Szász sörözőben tartunk helyi fórumot. A fórumon részt vesz Szalai Roland és Mezei Dávid 4K!-alelnökök, és Samu Attila, a 4K! szekszárdi koordinátora is.
Kati (71 éves nyugdíjas)A rendszerváltás nem hozta meg azt amit vártam .
Gondoltam, hogy egy új mozgalom, ami még eddig nem sározódott be, feltudja számolni ezt a mérhetetlen korrupciót ami jelenleg virágzik. A szakértéssel kapcsolja össze a politikát és nem a hatalomra törekvés az elsődleges, hanem az ország és az itt élő emberek nagy többségének az érdekeit képviseli, nem pedig egy kevés elitre koncentrál.
Péter (66 éves nyugdíjas)A 4K! párttá alakulásáról szóló Milla tüntetésen elhangzott Isvánffy beszédből értesültem a 4K! mozgalom létéről. A mozgalom Fidesz egypárti alkotmányról vallott nézetei teljesen egyeztek a én felfogásommal! Azért csatlakoztam hozzátok, mivel úgy éreztem, hogy az Alaptörvény létrehozási módja tarthatatlan, botrányos és felháborító, tehát ezen változtatni kell!
Kriszta (20 éves közgazdász hallgató)Nagy kíváncsisággal vegyes izgalommal követem nyomon a 4K! megalakulását, programját, pályafutását. Végre egy olyan civil mozgalom, ami felismeri hogy ideje cselekedni, és politikai pályára lép, és ezt egy jó kommunikációval értelmes alapprogrammal teszi. Remélem, teret tudnak nyerni a politikai színtéren is, és végig megmaradnak kezdeti alapelveiknél!
Sándor (43 éves vállalkozó)Apám azt mondta, reméli, a fiának talán már jobb lesz.
Én azt mondom, remélem, a fiamnak jobb lesz.
És bízom benne, hogy az én fiam nem mond semmit, mert neki tényleg jobb lesz, ami talán a 4K!-n is múlhat.
János (53 éves üzemgazdász, az igazságtalanul nélkülözöttek népes táborából)Mert fiatal/os, értelmes, lendületes, nyitott, tiszta
Erika (47 éves közgazdász)Sajnos "belülről" látom (költségvetésben dolgozom), hogy jelenleg is csak az ország szakadék szélén táncolása folytatódik. Szeretnék a gyerekeimre egy élhető országot hagyni, ha már anyagiakat nem fogok tudni. Jók, emberiek az elképzelések nekem is tenni kell érte, hogy sikerüljön. Mindenkinek ezt tudom tanácsolni.
Márton (21 éves grafikus)Amikor először megláttam, rákerestem és elolvastam mi is ez az egész ... Éreztem, hogy ez az, ami kell Magyarországnak, mindannyiunknak és mivel hasonló gondolatokra leltem, úgy hiszem nekem is köztük a helyem.
Gábor (24 éves színész)A 4K!-val először játékos megmozdulásai kapcsán találkoztam. Ekkoriban számomra kreativitást, felszabadultságot és közösséget jelentett. Valami újfajta szórakozást a városban, ingyen.
Amikor elkezdett politikai irányultságában erősödni, ami végül a párttá alakulásban teljesedett ki, tetszett benne a fiatalság, az újdonság, az őszinteség, a határozottság, a magabiztosság, az, hogy alulról építkezik bevonva az alapok lerakásába a hasonlóan gondolkodók közösségét, és érzi, hogy új alapokra kell helyeznünk a Magyar Köztársaságot.
Gábor (24 éves színész)Amellett, hogy "nem tetszik neki a rendszer", kínál egy alternatívát és tesz is a megvalósulásáért.
János (53 éves üzemgazdász, az igazságtalanul nélkülözöttek népes táborából)Akar valamit, és tenni is képes.
Január 23-án, csütörtökön 18 órától a szekszárdi Szász sörözőben tartunk helyi fórumot. A fórumon részt vesz Szalai Roland és Mezei Dávid 4K!-alelnökök, és Samu Attila, a 4K! szekszárdi koordinátora is.